Csütörtök este éreztem némi késztetést pár mondat lejegyzésére, ám mivel már ágyat fogtam, a hagyományos tollal írós, old school módszert alkalmaztam.
Másnap reggel jó hangulatban kocsikáztam a gálya felé, az immár meggyógyult verdával (meg kell néznem a hűtővizet, szerintem megint folyik a tartály) s közben kiötöltem, amíg a többiek észhez térnek és rendezik soraikat addig én is ezt teszem a Word felületén.
A szükséges lépések megtétele után jött az ihlet és néhány kiegészítést komponáltam a már meglévőkhöz, amikor betoppant az első vevő.
Nyilván nem foglalkoztam tovább azzal, aminek egyébként sokkal több értelme lett volna, hanem robotpilóta bekapcs és jött a „miben segíthetek?”
Péntek lévén illetve a kollégák hiányos létszámának megfelelően – hisz Murphy sosem alszik – jöttek is hosszú tömött sorokban az emberkék, mindenki a saját bajával. És ha ez még nem lett volna elég a futárok is hozták a csomagokat szép számmal.
Így esett, hogy midőn épp egy szállítmány átvételében voltam nyakig, illetve egy reklamációt intéztem, feljebbvalóm odaült a gépemhez egy árat keresni, majd megszólított:
– Ilyen sok időd van és ennyire ráérsz, hogy ilyeneket írsz?
Reakcióm gondolkodás nélküli volt és csípőből jött:
– Persze, most is ráérek és most is azt írom.
Akkor ennyiben maradtunk.
De tudtam, csak egyelőre.
Már csak azért is, mert előfordult már a világtörténelemben, hogy hasonló reggel otthagyott receptjeimre is fény derült és hát odáig már nem telik a intelligencica, hogy bizony a fél 8-as munkaidő ugyan 7-kor kezdődik, de abba még bele fér ez az, amíg a többiek kávéznak meg dohányoznak, akár úgy is, hogy még három vevőt kipörgetek, mire feleszmélnek.
Már jócskán benne voltunk a délutánban, amikor jött a felhívás szőnyeg szélére.
Így legyen ötösöm a lottón.
És megkaptam, hogy ez már nem az első eset, és hogy elöntötte az ideg, és hogyan válaszoltam, és hogy ezt én már nem ma és tegnap kezdtem, és a kollégákat kellett volna ehelyett csesztetni, mi a dolguk (itt elröhögtem magam), és erre nagyon ugrik és ha csinálok is ilyet, akkor ne találja meg etc.
A bíróság elé sétáltamban úgy gondoltam nem fogok reagálni, mert nincs okom mentegetőzni. Aztán megint csak felülkerekedett az a leküzdhetetlen (vagy legalábbis eddig még nem sikerült) késztetés, hogy ha igazságtalanul basztatnak, azért csak odaszóljak, pusztán a miheztartás végett.
Jeleztem, hogy bármit mondok az magyarázkodásnak tűnhet – és ugye itt nincs mentség, fejlövés és árokpart, de csak a tisztánlátás kedvvért:
A többiek még csak a pultot sem közelítették meg és egy árva teremtett lélek sem volt az üzletben (kívüle sem, mert még nem nyitottunk ki), amikor bekalapáltam azt a pár gondolatot. Sőt a Tekintetes Bíróság sem volt még a munkahelyen… (magabiztos mosoly lehervad).
Azt a nyilvánvaló hibát miszerint nem zártam be és nem mentettem el a doksit, annak a számlájára írom, hogy amikor aztán kinyitottunk és az első vevő beszambázott, annak ellenére, hogy rohadtul hagyhattam volna a többieket kibontakozni, én állat letettem tálcára virtuális papírlapom és már reppentem is a segítségére. Nyilván való más körülmények között még 5 perc és már a megfelelő helyen lett volna (itt), de ezt neki nem kell tudnia.
Erre jött a (szerinte) Jolly Joker újabb vád: de én ezt nem ma és nem tegnap kezdtem.
Hehh? 20 sor előállításához nekem nem szükségeltetik napoknak eltelnie, egyszerűen leírom és addig tart, amíg a billentyűket ütögetem. Bár a túloldalról elképzelhető, hogy a fenti rémtettet órák hosszán keresztül műveltem, de cca. 3 max. 5, de 7 percnél többet semmiképpen nem vett igénybe a procedúra.
Ennyiben maradtunk, több hozzáfűzni valóm nem volt, már csak azért is mert a torkomba költöző dühtől nem nagyon jöttek ki a hangok.
Nem is értem, miért nem világos ez, hiszen nem csak én dolgozom ebben a csavarboltban, másnak is ki kéne tudnia fejezni magát. Vagy ez nem a munkakörrel jár?
megjegyzés:
A dolog pikantériája, hogy éppen a kicsinyességről írtam a buktás 20 sorban. Milyen érdekes az Élet, hiszen a túllihegés is csak az egyik válfaja ennek, lehet ezért verte ki ennyire a biztosítékot? A magunkra ismerés nem mindig kellemes.
Emellett ugye szóltam előre, hogy lesz, aki a düh miatt fog reszketni, ha olvas? Nos, az első megvolt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: