Eleinte volt egy olyan furcsa elképzelésem, hogy csupa poén, vicc és fricska lesz az írásaimban. Önirónia, szarkazmus, pikírtség és rosszindulatú beszólogatás.
Aztán úgy dobta a gép, hogy jöttek komolyabb témák és volt olyan is: nem volt kedvem nevetni, sőt már sírni se. Mert ugye az élet nem csupa öröm, móka és kacagás.
Aztán eljött a nap, a szellemes és Kicsikét megváltoztak a dolgok.
Lettek viccek is.
Cirka 1 órája leledzettem abban a városban, ahol – most már kimondhatjuk – lakni fogok, amikor is megérkezett az első buli meghívás… azért ez nem rossz, még be se tettem a lábam igazán, de már inni hívnak. Nyehehe.
Sőt, még út közben megvilágosodtam arról – egy briliáns levezetés által – hogy a sok lúzer Hondákkal és egyéb járgányokkal próbál nőre szert tenni, ezzel szemben az igazi csajozós kocsi mégis csak a Hunday H-1, mert ezzel úgy beújítasz egy nőcit, hogy a cucca is vele jön. Ezt az infót persze pénzért kéne árulni a sok amatőrnek.
Kicsit visszautalva az előzményekre, azt tapasztaltam már az utolsó munkanapomon is, hogy egy hatalmas sóhaj kiszakadásával viszonylag könnyedén ott tudtam hagyni az örültek házát, talán mások éppen így lépnek ki a Csillagból.
Ugyan ilyen mélységű – Mariana árok pppfff – sóhaj kíséretében nyugtáztam sorban a település végét jelző táblákat is és nem igazán foglalkoztatott az, amit magam mögött hagytam.
Vagyis szinte minden.
Az egyetlen dolog, aminek igazán jelentősége van, velem volt: a lehetőség.
Arra, hogy megváltoztassam azokat a dolgokat, amik megfojtottak. És arra, hogy megtanuljam az itthon – otthon és a múlt idő használatát.
Ez azért még nem mindig megy, olyan mondatokat sikerül alkotnom, amelyek tartalmaznak alanyt, állítmányt és helyhatározót és helyhatározót és helyhatározót valamint jelen idejű időhatározót és múlt idejű időhatározót – egyszerre!
Azért vannak olyan meglepetések is, amire nem készültem fel, egyszerűen csak úgy jöttek, szemeim meg kerekedtek, mind az összes.
Mindig szerettem volna, példának okáért egy nagyobb monitort.
Ezt a szösszikét most 94cm képátmérőn nézem épp… Mondhatjuk, hogy kicsivel nagyobb, mint az eddigi 15”.
Aztán tudható az is miféle irányultságom van a sütés-főzés terén. Úgy esett, hogy 14g olajat kellett kimérnem, ám ennek megvalósítására nem annyira volt ötletem, s ez irányú felháborodásomnak hangot is adtam a hogyapicsábamérjekki14grammolajat?! felkiáltással. Kb. 3 másodperc múlva elém termett – neeeem nem a szükséges olaj mennyiség – hanem egy gramm mérleg! ÖÖÖ most akkor Csodaországban vagyok és csak kívánnom kell??
A whiskey welcomedrink, a franciakrémes vacsorára már tényleg a túlzás kategóriába tartozna – ha nem rólam lenne szó, mert ugye én ezt pont megérdemlem.
Azért nem tejjel-mézzel folyik itt sem a Kánaán, mert a mézet megettem, a tej meg kell a kávéba, de jelzem ennél már sokkal rosszabbul is éreztem magam és ezt azért mégiscsak én választottam.
Sőt a sok habzsidőzsit – ami a hirtelen rám szakadt szabadidőből adódó főzőcskés tevékenységemből adódik – marha gyorsan vissza is kell fogni, mert a végén éjjel-nappal tolhatom az edzést, mégse lesz eredménye.
Már csak az kéne, hogy találjak egy munkát, amit még 1,5 év múlva is lendülettel tudok művelni.
Többen hülyének néztek, amiért otthagytam a jó(nak tűnő) állásomat, meg azt az egész életet, amit nem kis energiával és idővel hoztam össze. Lehet nem is vagyok teljesen normális, sőt remélem, de egy biztos, nem nagyon volt annak már úgy értelme. Így, itt, legalább jobban érzem magam.
19-re lapot húztam, egyáltalán nem biztos a siker, valahogy mégsem érzem azt a gyökértelenséget, amit néhány évvel ezelőtt, amikor még megvolt minden(em).
És a poén?
Tudom, hogy ez hiba – bár nem az én részemről – de hagyták, hogy én mutassam az utat a boltból hazafelé…. eredmény: 2 óra hegynek fel.
Ma pedig egy kicsit nem figyeltem és összedobtam egy narancsos-fahéjas pálinkát. 2 hét múlva eredményhirdetés.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: