RosszÖtlet - A RockerBlogger

Kávé és beszélgetés

Tegnap egy kellőképpen nehézkes munkanaptól megfáradva, az az ötletem támadt, hogy ugyan igyunk már egy kávét, 17.30 ide vagy oda. Megtettem az előkészületeket, majd mikor a fekete folyam kicsurrant a főzödéből elkészítettem a sajátomat. Mivel a kávé másik felének várományosa épp a tűz rakásával volt elfoglalva, néhány perces késéssel jelent meg a konyhában. Ekkorra véleményem… Tovább »

Csokifagyi

Szeretem. Sohasem tagadtam. Ha vágytam rá, akár naponta, ha nem akár hónapokig sem. Ha úgy volt jó keményen, ha úgy édesen, magamnak, egyedül, ott és akkor, előre megfontoltan, kitervelve. Aztán egy nap egy elejtett mondat megváltoztatott mindent. Épp egy ügyfél állt előttem, menetes szárat szeretett volna, amikor feltűnt egy takaros, szamócás csomagolásba bujtatott doboz. Kikerekedett… Tovább »

Az akkutöltő és a mimóza

Történt, hogy elaludtam a filmen, amit néztünk. Nem volt benne semmi meglepő, ezen a sorozaton mindig elalszom, a történet végét általában számomra homály fedi. Felébredvén konstatáltam, hogy a nappaliban, a tv előtt tartózkodom, ezért átvonultam a hálóba, azzal feltett szándékkal, hogy tovább alszom. Sajnos ebbéli törekvésemben erősen zavart az a tény, hogy a férjem a… Tovább »

A margarinosdoboz-misztérium

Furcsa dolog ez a kis PE darab. Igazából nem egy nagy érték, mégis hiánya elegendő ahhoz, hogy tönkretegye a reggelemet, vagy még többet is. Ugyanis nem tudtam számot adni róla, hogy éppen hol tartózkodik: vajon elmosogattam tegnap vagy netán egy laza csuklómozdulattal kihajítottam a kukába. Igen, én voltam, elmostam, aztán elfelejtettem. Ebből aztán oly szópárbaj… Tovább »

Kisgömböc reload

A rongyos kifli analógiájára tegnap este a kenyérsütőm segítségével sikerült előállítanom a ruhás zsömle tésztáját. Történt ugyanis, hogy ráleltem egy ígéretes receptre. Puha tejes zsemle – bögrésen Ahogy kell kimértem az alapanyagokat a gép üstjébe, ami szépen el is kezdte összekutyulni azokat. Mivel száraznak tartottam az elegyet – az okozója a lisztkeverék, amiben volt teljes… Tovább »

Legalább nevettem egy jót

Pici poenka   Igazság szerint már onnan kezdődik a vicc, hogy bejövök melóba. Vannak napok, amikor csak a nevetés segít, bár néha már ahhoz sincs kedvem. Ma úgy adta a gép, hogy 8.30-kor még tök egyedül ültem az irodában – pedig már pár perccel én is megcsúsztam. Gondoltam elfelejtettek szólni, hogy nem lesz meló. Aztán… Tovább »

Új helyen

Fura dolog volt visszanézni ideköltözés közben. Beleolvasgattam az irományokba. A múltamba, gömb nélkül. Azt rögtön megállapítottam, hogy többszöri elolvasás után is sikerül helyesírási hibákat benne felejteni, egy-két betűt kihagyni vagy felcserélni agymenéseimben. Ha a jövőben is így lesz – ami esélyes – és olvasók is akadnak – ami kevésbé – nézzétek el nekem. A több… Tovább »

Mélyvíz 2014-10-01 14:00:00

Rossz vagyok, de ötletes, 35 éves és nem, nem akarok gyereket. Rövid időn belül több cikket is olvastam arról miért marad gyermektelen – de szép szó – egy nő vagy egy pár. Sok aspektusból megközelítették, volt, aki amerikai, lábat lógat a tejjel-mézzel folyó Kánaánba és mégis így dönt. Voltak magyarok, anyukák, apukák, akadt, aki a… Tovább »

Szóból ért a magyar ember – bundás kenyér meg Tahiti 2014-09-25 14:00:00

Amikor a bundás kenyér a téma, én is a tojásba forgatott, originálisan zsírban/olajban sült szeletekre gondoltam. Eddig. Ámde zsenialitásom ismét az egekig szárnyalt, vagy legalábbis a harmadik emeletig. A legutóbbi gyilkos kovászos tapasztalat hatására kissé átvariáltam a kenyérkészítési metódusokat, eldöntöttem többet nem fogom ellazáskodni a kelesztést. Akartam erről egy külön okosságot villantani, miszerint a kovász… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!