Az elmélet:
Semmi szénhidrát, semmi gyümölcs, semmi, ami bármiféle cukrot tartalmaz. Tej (rendes tehénből származó) sem, mert vannak helyette fincsi növényi tejek és abban nulla a tejcukor.
A gyakorlat:
a csodálatos munkahelyi körülmények illetve a tudat hatására, hogy egy mocsatgombóc vagyok, sikerült szinte semmit sem enni. Amikor mégis volt némi étvágyam megpróbálkoztam a natúr joghurttal és zabpehellyel.
Ez a kombó, ha nem kerül bele semmi, felér egy büntetéssel. Legalábbis hősi érdemrendet kéne az elfogyasztásáért osztogatni.
Így jöttek a magkeverékek, a fahéj és a dió. Elviselhetőbb lett a cucc.
A hétfőn este érkező szamócának nem tudtam nemet mondani, a hét hátralevő részében is eszegettem hazaérve. Szerencsére édes volt.
A fincsi növényi tej első próbálkozás: diótej
Reggel – kávé, tej-szerűséggel.
Nem írom le a receptet, aki ennek a készítésére vetemedik, keresse meg a neten. Rendes leszek, előre szólok. Ha nem akarod, hogy keserű legyen, le kell szedni a héját. Nem pirítva, hogy könnyebb legyen, hanem kis késsel, mert úgy legalább rohadt sokáig tart.
Az eredmény: dió íze van, őszi avarral kombinálva és akár ihatónak is mondható vele a kávé, cukor nélkül, keserűen. Nyami.
A hét folyamán gyártottam svájci ropogós magos kenyeret, aminek szintén nem írom le a receptjét. Valamelyik magnak borzasztó íze lett és papír vékonyra kellett volna nyújtani, mert a legszélén, ahol megpirult egész ehető volt. Nap közben körberágtam pár darabot, este, ahogy hazaértem kuka, egyes ajtó.
Ugyan így jártam a rozsos sütőporos kenyérrel is. Ez a recept lisztkeverés nélkül nem működik. Téglának viszont jó lett.
Így aztán jöttek a fahéjas, joghurtos, zabpelyhes napok.
Esténként két pohár almaecetes víz (1 ek ecet + 2dl víz), mert lúgosít.