Ebédre fűszeres előfőzött kacsacombot grilleztem, és karfiolt főztem a levébe. Hús + zöldség finom is és szabad is. És ez után a hét után nem is ártott valami tartalmas.
Előrefőzés: 2 féle csirkemell sonka főzve (jövő héten ez lesz az ebéd), cukor nélkül (pedig kéne a pácba), vacsira pedig egészben sült csontos csirkemell (A hazatérő dolgozó munkásembernek) sárgaborsó főzelék, habarás és minden nélkül, és még saláta.
Felfedezés:
– ha főzeléket főzöl és kellőképpen szétfőzöd az alapanyag egy részét (töretes a mag vagy apróbbra vágod a zöldséget), akkor nem kell sűríteni, joghurttal meg lehet savanyítani.
Csirkemell sonka
A húst bepácoljuk: Egy darab folpackot megszórunk bármilyen fűszerrel, ami szimpatikus, sóval (eredeti recept szerint cukorral) becsomagoljuk, úgy, hogy a keletkező lé ne folyjék ki. Egy estére vagy napra a hűtőbe tesszük.
Ha meg akarjuk főzni kiműtjük a folpackból és alufóliába csomagoljuk, lehetőleg úgy, hogy minél kevesebb víz szivárogjon majd bele.
Hideg vízbe tesszük, alágyújtunk, ha felforrt pár perc után már elzárhatjuk és a vízben hagyjuk kihűlni.
Ha teljesen kihűlt kihalásszuk a csomagot, kibontjuk és kész is vagyunk. Hűtőben egy hétig eláll. Figyelni kell a külsejét, előfordulhat, hogy nemes penész jelenik meg a felületén. Sajna ez jelen állapotban azt jelenti, hogy kuka.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: