Van egy álmom

Nem panaszkodni akarok. A legtöbben persze valószínűleg azt mondják, a hiba bennem van.

Otthagytam egy munkahelyet kicsit több, mint másfél év után, mert már nem bírtam tovább ott lenni.

Nem tudtam feldolgozni azt, hogy miért nem tesz a vezetés a cégért, amiből él, miért csak kifelé húzza belőle a pénzt.

Persze ez is az én hibám. Nincs hozzá elég agyam. Mint ahogy ahhoz is tehetségtelennek érzetem magam, hogy úgy szervezzek fuvart, hogy már az összes környékbeli fuvarozónak tartozunk. De még ennek ellenére is találtam újabb madarat. És lelkiismeret furdalásom volt. Nekem. Pedig nem én nem fizettem ki őket. De már a fuvarmegbízás kiállításkor tudtam, itt lesznek csúszások.

Mint ahogy a sorban álló kollégák járandóságával is. Persze én egy szót sem szólhattam, nekem valahogy csak sikerült összevakarni a pénzem, több – kevesebb csúszással. Mondjuk, ezen lehet segített az is, hogy egy szép napon kijelentettem, ha nem kapok a héten fizetést, akkor bizony egyszerűen nem fogok számlázni. Vagyis ha nekem nem lesz pénzem, akkor a cégnek sem. El lehet dönteni mit szeretnénk. Valahogy csak megoldották. Mint ahogy a NAV ellenőrök finom jelzésére (50 tonna lisztre nyomták rá a plombát) is lett valahonnan 4,5 guriga. De volt, hogy én vittem wc-papírt.

Amellett, hogy rosszul érzetem magam a kollégákkal szemben, hisz egy részük csak hónap vége felé kapott bért, az sem volt túl szívderítő, amikor a futárszolgálat vevőkapcsolati ügyintézője közölte, sajnos kézpénzre sem visznek nekünk csomagot a tartozás rendezéséig.

A legszebb mégis csak az volt, amikor egy termék kiszállítását kellett volna intéznem, miközben alapanyag sem volt hozzá.

Mindezen paraméterek ellenére ülhettem volna nyugodtan a seggemen, a csökkenő kiszállítások hatására csökkenő munka mellett lassan aszalódhattam volna a szauna hűvös irodámban, várva minden hónapban, hogy kapjak valamennyi részt a fizetésemből, ha mákom van akkor az egészet, pár nap csúszással. Ami nem volt kevés, mondjuk sok sem, de jó ideje éreztem, hogy ezért a munkáért ez sem járna, hiszen dolgoztam én már háromszor ennyit, 2/3 pénzért is. De persze én vagyok a hülye, hiszen szó nélkül hagyhattam volna, hogy az a maradék kis eszem is elpárologjon a nyáron és ülhettem volna a babérjaimon, miközben minden napra akadt valami, amiben megint nem sikerült megtalálni az értelmet.

Így hát egy szép napon (vagyis többön is) elmentem állásinterjúra. Az is megérne egy misét mennyi helyről szóltak vissza és hányszor derült ki ők mit akarnak adni a munkámért cserébe.

Jelen esetben raktárvezetőt kerestek, frankón a szomszédba. Eltelt egy hét, jelezték én vagyok a nyerő. Szépen megkomponáltam a közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetést, s bár éreztem, hogy nem lesz az új hely sima ügy, de optimistán ballagtam az első munkanapomra.

Aztán szembesültem a káosszal, a miért nem lehet-emberekkel, a mindenhez értő exkatonával és azzal, hogy itt mindent nekem kell kitalálni. Sőt nem hogy vezetőnek, raktárosnak is kell lennem egy egérlyuknyi konténerben, ahol speciel világítás sincs. És most, hogy itt vagyok fel is kéne leltározni a papír szekciót. És én marha, még ezt sem tartottam lehetetlennek.

Amikor a második napomon megkaptam a munkaszerződésem, amiből kiderül, hogy villamosi pari összeszerelő vagyok (1.oldal), havi 140 bruttóért (2.oldal), s a munkáltató egyoldalúan meghatározhatja melyik üzletben, üzemben vagyok köteles dolgozni, s ennyi pénzért még titkot is kell tartanom (3.oldal), felhívva a figyelmem, hogy be van kamerázva minden, ami csak lehet (4.oldal), komolyan elgondolkodtam rajta,hogy tényleg ennyire hülye vagyok?

Szerencsére több oldala nem volt az irománynak, de egyértelmű volt számomra ezt nekem nem kell aláírni.

Amikor szóvá tettem a dolgot, jött az ezt így szoktuk, meg a még ez a magasabb bér, rájöttem, hogy ez bevett szokás. Itt is külföldi a tulaj. bármit megtehet és meg is teszi. Az embereket rabszolgának nézi és csodálkozik rajta, ha úgy is dolgoznak.

Ám én nem kívánom erősíteni a soraikat. Azt mindenki ítélje meg önmaga mennyire szép az a kérdés, hogy miért zavar, ha nem vagyok teljes bérrel bejelentve?

Tudom, sok ember örül annak, ha van egyáltalán munkája. Persze én is. De az gáz, ha nem szeretem. Egy helyen sem volt olyan, hogy valami (legtöbbször éppen az alkalmazottakhoz való hozzáállás) ne váltotta volna ki belőlem a most már aztán kurvára elegem van fílinget.

Nem képzelek magamról túl sokat, hisz diplomám sincs. Ugyanis el kellett mennem melózni, amikor előre nem tudtam betenni a lábam a felsőoktatás csodás rendszerébe. Aztán egyrészt tetszett az, hogy lett saját pénzem, másrészt pedig annyi hozzá nem értő, életképtelen oklevelessel találkoztam, hogy úgy döntöttem, jó lesz nekem a gyakorlati tudás, mert az elméletit kitűzhetem a kalapom mellé.

Így lett, hogy 15 év munka után a következőre jutottam: a nyugdíjnak nevezett alamizsnáig még le kell húznom 30 évet. Az pont kétszer annyi, mint ami már megvan. Ezt az időt viszont nem ártana már jókedvűen és örömmel ledolgozni, legalábbis nagyobb részben.

Tehát ma reggel megköszöntem a lehetőséget és eljöttem.

Most nincs munkám, lassan 36 éves leszek, kezdi a külvilág belém sugározni, hogy öreg vagyok, ne nagyon ugráljak, de nem akarom elhinni, hogy csak úgy lehet dolgozni, hogy utálod.

Vagy csak ebben az országban nem lehet?

A fentiek (és a meg nem zengett előző munkahelyek) hatására írtam meg ezt a kissé szentimentális motivációs levelet, amit nem átallottam elküldeni néhány pályázathoz csatolva.

Mert van egy álmom….

Motivációs levél

Ismét állást keresek.

Még él bennem a remény egy cégről, amelynél kamatoztatni tudom eddig megszerzett tapasztalataimat illetve új tudásra tehetek szert. Esetleg ebben még támogatnak is.

Van egy álmom arról, hogy valóban hatékony csapat részese lehetek, ám kaphatok annyi alkotói szabadságot, amennyit a folyamat éppen megkíván.

Ahol nincs „zsebbe” fizetés. Viszont van szabadság. Ahol nem tekintik szívességnek, hogy kiadják a bérem.

Ahol, ha szükséges iránymutatást kapok, és ésszerűek a döntések.

Ahol lehet dolgozni. Hagynak. Nem köti meg a kezem a kifizetetlen számlák és a teljesítés nélküli rendelések tömkelege.

Ahol van fűtés és folyik a meleg víz a csapból.

Ahol nem rossz érzéssel kell kimondani: igen, ez is a mi termékünk.

Ahol, ha probléma van, a megoldásra törekszünk, nem a bűnös felkutatására. Ahol tudunk okulni a hibákból.

Ahonnan úgy jövök el munka után, hogy azt érzem volt haszna a napomnak.