Talán jobb is hogy nem közvetlenül a hirtelen felindultság után írom le a történteket. Eltelt pár nap, egy kellemes hétvége, próbálok objektív lenni.
Azzal kezdődött, hogy Duma színházaltak a városban. Amire vettem jegyet…közben meg kiderült, aznap van torkos csütörtök is. A kettőt összekombináltam, s kis szerencsével még asztalt is sikerült szerezni az egyik nem régen nyílt .. nos minek nevezzem… kajáldába.
A stand up várhatóan jónak ígérkezett, nekem meg már úgyis stake elvonási tüneteim voltak egy ideje, s bár úri huncutágnak tűnet ennyi jó egy este folyamán, rávállaltam, mostanában nem lesz ilyen úgysem. És tényleg, most már biztos.
A 21 órás asztalfoglalást köszönhetően a szar, de legalább hosszú műsornak hála, elkéstük. Fél óra spéttel érkeztünk, a látszólag nem túlságosan zsúfolt étterembe. Legalábbis egészen annak tűnt. Étteremnek is, meg szellősnek is.
Kis bizonytalankodás után megtalálta a pincér az asztalunkat, bár ő az este folyamán többet szóba sem állt velünk, miután leültetett egy szó nélkül eltűnt. Mivel a konyha közelében volt az asztalunk láthattam időről időre feltűnni néhány tányérral a kezében. s el is neveztem Csoszinak, a fura cipőhasználati szokása miatt. Persze, lehet csak nekem nem volt egyértelmű miért jó egy pincérnek a lábméretéhez képest nagyobb cipőben járni..egész nap.. és miért jó, ha ezt hallgatom a vacsora alatt?..segít az emésztést? No de, ez volt a legkevesebb.
Amikor épp nem a közelben kopogott a fa padlón, a szomszéd asztalnál ülő kiscsikó had nyiherészett úgy, mintha ott ólálkodnak az asztal alatt valami csikiszörny.
Viszonylag rövid (a továbbiak ismeretében mindenképpen) várakozás után –kb. 15, de húsz percnél semmiképpen sem több- megjelent az a pincér, aki fel is vette a rendelésünket, CSAK étlapból. Az ásványvizet és capuccinót feltételeztük és bingó! mindkettő volt. Megjegyzendő egész jó a kávéjuk, ezt jó pontnak vettem, nálam hangsúlyos kis apróság, kifejezetten kíváncsi voltam a folytatásra, még pozitív előjellel.
Ami aztán egyre halványult.
A hely januárban nyitott, legalábbis akkor lett beülős, ehhez képest pókháló, kilógó vezeték, kopott padló. Az, hogy a konyhaajtó előtt szőnyeg van, ami szerintem erősen hasra esés veszélyes, s ennek a megigazgatása után pincérünk tuti nem mosott kezet – hisz egy másodperc után mér jött is visszafelé – a nem derítette fel a szívem. Ahogy az sem, hogy a mosdóban kupacban áll a papírtörlő a szemetes tetején, mert sem kiüríteni nem sikerült, sem nagyobb edényzetet találni. S bár a kéztörlő adagolója ugyan üresen tátongott, de egy fineszes elme legalább egy tekercs papírtörlőt bepakolt, hátha valakinek lesz rá igénye.
Akkor is felszaladt a szemöldököm, amikor szembesültem az egyik ajtónyitáskor az étel készítő térben a padlón egy műanyag dobozban kotorászó emberkével. Mintha evőeszközöket bányászott volna… de miért nem a pulton??
Mivel volt rá idő bőven, eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha alkoholizálnék, ekkor még jó kedvből. Egy teljesen másik pincért leszólítva jutottam itallaphoz, de még ha vedelni szándékoztam volna is, akkor sem sikerült volna, ugyanis a kutya meg nem kérdezte, óhajtanánk-e ugyan bármit is. Több, mint egy óra várakozás után, kihullott szemekkel és nagy örömmel fogadtuk vacsoránkat, s erősen reméltem a minőség kárpótolni fog. Némileg így is volt. Azt viszont azonnal eldöntöttem, ha ez a mennyiségű az az étel, amiért normál körülmények között képesek leakasztani 3.690 Ft-ot, nos, akkor inkább neki ugrom még egyszer otthon az előállításának. És dafke se kértem vodka martinit, mert semmi mást nem tüntettek fel, mint hozzávalót.
Ettem már pár helyen közepesen sült marhát. Olcsóbban is, sokkal többet, egészen hasonló minőségben. DE még efelett is szemet hunytam volna. Bár a pincérek messze elkerültek, egy tányérokkal ide-oda szaladozó lány, aki a konyhából került elő, egy nála 2 számmal nagyobb pulcsiban, kedvesen megkérdezte miközben összeszedte a tányérokat, amik felett legalább negyed órája gubbasztottunk, szeretnénk-e desszertet. Alapvetően nem szerettem volna, mert nagyon fáradt voltam. Ám asztaltársam túrógombócra vágyott, hát gondoltam az elég gyorsan megvan, én kérek egy csoki szuflét , az se tart órákig.
És így is volt. Nem tartott, mert 30 perc után felöltöztünk és a pulthoz indulunk. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, ugye.. az ugyanis fel sem merült bármelyik szaladozó pingvinben, hogy megkérdezzék, oszt’ kő-e valami a pénzedért, he??? Azért az egyik kis szemfüles berontott a konyhába, amikor meglátta az elvágyódást, hogy rákérdezzen a 6-os asztal rendelésére. Késő volt.
A pultban pont négyen álltak, egy felest fogyasztó hölgy előtt, nagy szemeket meresztett ránk a felszolgálónk, s így reagált arra a kijelentésemre, hogy nem várnánk tovább:
– Ez a desszert frissen készül (jajj, és a többi egy hetes?!) ezért kb. 15 perc a várakozási idő.
– Ok – csaptam le a labdát – de jóval tovább vártunk, mint 15 percet.
Erre befut az érdeklődő kolléga:
– Azt mondták: készül… ohh köszönjük.
Érdekes, a még el sem készült két tétel már a számlán szerepelt.
Majdnem éjfélkor távoztunk. Az ott töltött 2 órából kb. 20 percet ettünk, ittunk, de legyen fél óra. A többi idő alatt elemeztük a nagy magyar valóságot.
Nem azért van torkos csütörtök, mert nincs szezon és kell a forgalom. Nem azért, hogy most meg lehet fogni azt a vendéget is, aki egyébként nem vállalna rá egy vacsorára próbaként. Nem azért van étterem, hogy elégedett legyél. Nem azért vagyunk, hogy te (l)egyél. Nem szolgáltatunk, adunk valamit, ha kell jó, ha nem legfeljebb bezárunk, addig meg megszedjük magunkat. Utólag felmerült a kérdés, mivel csak megpróbáltam megtalálni a miértet, vajon a kiszállítás részleg is így működik? Itt egyáltalán? Mert szállító ember egyet sem láttunk, viszont valamivel csak eltöltötték az időt a séfek.
Persze értem én, biztosan kevesen vannak, biztosan fáradtak voltak már este 11-kor. És biztosan felesleges köröket futottak, a hely sajátosságai miatt, vagy a szervezetlenség miatt.
Egy biztos, engem ezzel nem fogtak meg, pedig nem voltak extrém elvárásaim. Azt szerettem volna, ha vendégül látnak, s bár fél pénzt fizettem, de mégis teljes gőzzel. Azért, hogy visszamenjek, ajánljam őket. Ne kelljen egy ilyet írni megint.
DEmásnap nap láttam a hirdetést: kisegítőt keresnek 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: