Az úgy volt, hogy már egy hete minden este sütöttem a kekszeket Karácsonyra, végjátéknak meg bejglit, amikor is kitaláltam, hogy majd gyártok zserbót is, meg somlóit Anyunak, meg méterest, mert annyit emlegetjük újabban.
Miután a zserbó és a bejglik – amiből három lett végül, mert pont volt a fagyasztóban gesztenye – elfogytak, hiányérzetem támadt. Már nem édesség vagy kaja fronton, hanem elfogyott a türelmem.
Egy másik bejegyzésben fogok megemlékezni arról, miként szereltünk romantikusan konvektort este 8 magasságában, megelőzvén a fagyhalált, de végkifejlet az lett, hogy az alábbi mondat hagyta el a kicsi számat:
– Ha ez most sikerül és jó lesz, akkor sütök Neked egy méterest vagy egy somlóit!
Ez azért volt nagy felajánlás, mert addigra már akkut sütimérgezésben szenvedtünk, minek orvoslására gyorsan felszecskáztunk egy indokolatlanul áramvonalas állatot – by Hadházy László – és lássuk be ugyan a disznónak nem magas a cukortartalma, sokat nem javult a vércukorszintünk.
Ez még szilveszter előtt történt néhány nappal, s miként az néha előfordul én is besokalltam attól, hogy hosszasan, nagy műgonddal előállított kreációkat egy szemvillanás alatt falják fel a sáskák,sőt némelyik még a szemere is hány, milyen kevés volt a mézes krémes….
Lázadozásomnak nem adtam hangot addig, amíg a fent említett mézes ismét szóba nem került, akkor pedig ez csúszott ki a számon:
– Nem sütök egy hónapig! – majd korrigáltam, mivel a hátsó ülésen tanyázott a legújabb kreálmányom – vagyis ezt a pogácsát még igen, de aztán nem sütök egy hónapig!
Ennél az oknál fogva van nálunk most megváltozott a időszámítás. Ugyanis amikor az új évben délután hazaestünk, a kártyázáshoz újra összedobtam a nagy sikert aratott szilveszteri pogit – apró célozgatások hatására -, s éppen szaggattam a kis korongokat, amikor a vállam mögül felhangzott a kérdés:
– Na, már február van?!
Ez nem az a pogi, fotózásra nem maradt idő. Maybe next time 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: