Mostanában

Mostanában egyre többször akad meg a szemem bizonyos cikkeken. Nem tudom, hogy ez amolyan bevonzás-e, de az biztos, egyre több embert gondolkodtat el az a hozzáállás, amivel a családokat, nőket, embereket kezelik.

Szülni vagy nem szülni, menni vagy maradni, élni vagy megélni ez itt a kérdés.

Lehet azt mondani, hogy elválva, megkeseredve persze, hogy nem akarok gyereket, de majd eljön az idő, amikor aztán!! és a biológiai óra, meg majd lesz olyan, hogy inkább gondoskodnék valakiről, hogy később rólam is… korábban kifejtettem, mért is nem állok pozitívan az utódláshoz, s azóta is megerősítenek a nem csak női szemszögből megfogalmazott írások, vélemények. Ha ehhez hozzávesszük az egész társadalmat érintő döntéseket – politika, utálom – szépen lassan eljutok odáig, hogy szeretek magyar lenni, büszke is vagyok rá, a hagyományokat is tisztelem, bizonyos kereteken belül, de meg kéne ezt próbálni valamelyik másik országban. Hátha..

Jól hangzik, nem? Lassan húsz éve dolgozom, nem feketéztem, nem csalinkáztam, nem ügyeskedtem. Amit kellett befizettem – amit lehetett el is vettek, úgy néz ki visszakapni sem sokat fogok. Szeretek és szeretnék is dolgozni, látni, hogy van eredménye, van miért és akkor talán lesz kiért is.

Olyan a szitu, mint egy rossz házasság: beleadsz, amit csak tudsz, ezt szépen be is zsebelik, ha viszont neked kell valami az felejtős, majd jönnek a követelőzések, s végül inkább lelépsz, csak legyen nyugtod.

Így kell lennie, ha a olyan botor vagy, hogy szeretnél fejlődni? Már mint előre…. mert visszafelé azt nem annyira nehéz, mindig van lejjebb, ezt megtanultam, csak épp nem akarom hagyni magam, hogy ennek így is kelljen törvényszerűen bekövetkeznie.

Világvége hangulat ON