Fura dolog volt visszanézni ideköltözés közben.
Beleolvasgattam az irományokba. A múltamba, gömb nélkül.
Azt rögtön megállapítottam, hogy többszöri elolvasás után is sikerül helyesírási hibákat benne felejteni, egy-két betűt kihagyni vagy felcserélni agymenéseimben. Ha a jövőben is így lesz – ami esélyes – és olvasók is akadnak – ami kevésbé – nézzétek el nekem.
A több soron keresztül tekergőző körmondatok sajnos a sajátjaim. Próbálom legalább értelmes közelire venni a figurát, de lássuk be, a csapongás előszóban is előfordul, ha meg írok, még csak kontroll sincs
Szemantika over szentimentalizmus on
A szokásos pszihopatai esettanulmányt saját magamon is elvégeztem.
A dátumokat azért másoltam a bejegyzések végére, mert így némileg indikálva van meddig tartott a mostanság oly divatos „elengedési” folyamat. Amikor saját magamat kellett elengednem.. szabadon.
Azt kell mondjam, nem rossz érzés, bár kezdetben kifejezetten szar. Valami ilyesmit érezhet a bábjából kikecmergő pillangó is, bár inkább molylepkéknek láttam magam egészen sokáig.
Nem akarok túlzottan belemenni abba, mennyire süllyedtem mélyre, végül hogyan másztam ki a pöcegödörré alakult életkémből, és levetíteni, hogy most mennyivel jobb, mert az már tényleg a rózsaszín habos nyáltengerré válás kezdete lenne. Meg egyébként is csak nézőpont kérdése minden.
A lényeg az: van olyan, hogy csak az segít, ha a problémát kiír(t)juk az életünkből – ha meg büntetik – akkor le/kilépünk.
Amivel belépünk egy másik szintre. Ahol remélhetőleg már bölcsebbek, megfontoltak és kevésbé önfeláldozóak vagyunk.
Így alakult, hogy pusztán önzésből írok. A hülyének nézés lehetősége mellett. Ez mondjuk csak a kívülállókra vonatkozik, az ismerősök már tudják.
Lényeg a lényeg: áttelepültem blogilag, holnap egy éve lakom városban és jelentem egészen jól vagyok.
Most pedig hozok valami vicceset, mert erre van igény.