Az egész ezzel a kéréssel kezdődött ma reggel:
„akik “lisztérzékenyek”, valójában a bolti, adalékos lisztből készült termékekre érzékenyek. Kérem tőletek, hogy megosztanátok-e velem akár itt, akár privátban, hogy a ti kenyereteitektől és péksütiktől van-e kiütés, hasmenés, hasgörcs, allergiás panaszok nektek vagy a családtagjaitoknak? Észleltetek-e bármilyen élelmiszer allergiára utaló jelet a házi sütésű finomságoktól?”
Befogadtak egy csoportba, ahol a kenyérsütés szerelmesei oszthatják meg örömeiket, bánataikat, receptjeiket és tapasztalataikat (és nem számít reklámnak a saját blog belinkelése). Itt vetődött fel a fenti probléma és persze nekem van véleményem (demeglepő), ami talán egy kicsit szörnyűségesebb annál, hogy igen, a bolti kenyér nem csak liszt, só, víz meg élesztő.
Azt azért be kell lássuk, abban, hogy azt etetik az emberekkel, amit, azért leginkább a (szenvedő) emberek felelősek.
Az egy kilós házikenyér sem méretben, sem ízben, sem eltarthatóságban nem emlegethető egy lapon a boltival. Csak nem mindenki jut el odáig, hogy megtegye az első lépést, megpróbálja másként.
Változatos ellenérvekkel találkozhatunk és az egyik leggyakoribb, az idő.
Kenyeret sütni nem 10 perc, ez tény, bár léteznek rövid átfutású receptek, amik ettől még igenis jók, s ha ráér az ember, eljátszhat a tésztával. Ezzel nem kisebbíteni akarom a kenyérsütés művészetét, félreértés ne essék, de ha megadjuk a módját, az valóban nem gyors folyamat. De ettől még be lehet iktatni, akármilyen sűrű is a nap, max. ennyivel is kevesebbet döglünk a TV előtt, vagy addig olvasunk, míg sül a tészta.
Ezt viszont addig a többség nem fogja elismerni, amíg önként vagy kényszerből neki nem fog. Nem csináltam belőle sosem titkot, azért kezdtem el kenyeret sütni, mert viszonylag könnyed számítással rájöttem, ha egy kenyérhez 600 g liszt kell, akkor 3 kenyér nincs 2 kg liszt, ha a többi hozzávaló és a gáz árát (amivel megsütőm) összeadom, még mindig nem lesz 300 Ft/kg és meg lehet enni 3 nap múlva is (ha marad), nem kell vele macskát dobálni másnap estére. Nincs hulladék, nem dobom ki az egyébként sem sok pénzemet.
Talán annyiban szerencsésnek mondhatom magam, hogy rögtön elsőre sikerült (vagy egyszerűen csak tehetséges vagyok), bár a gépben sütött kenyér nem teljesen Olyan. Mégis ezt a vonalat tökéletesítgettem egy darabig, aztán ráléptem az igazi, ropogós héjas, formás, amilyennek lennie kell kenyerek készítésének nem könnyű, ám annál ízesebb útjára.
Ennyit az idillről, jöjjenek a száraz (és sokszor penészes tények).
Nyilvánvalóan nem született mindenki kenyér mágusnak.
Valószínűleg az egyedül élő, 12 órázó, droidok nem fognak nekiállni éjjelente sütögetni (bár lelki fejlődése szempontjából minden embernek meg kellene találnia legalább azt az egy ételt, aminek elkészítése örömet okoz számára, és ami által örömet tud okozni másoknak is). Valamint a magukat barbie babának képzelő tüncikék sem tépetik le műkarmaikat csak azért, hogy ne ragadjon be alá a tészta.
Az viszont, hogy a kenyér már lassan csak nyomokban tartalmaz valódi lisztet igenis a piac – a fogyasztók hibája. Ők generálják ugyanis a keresletet. Ha el lehet adni azt a kenyeret is, aminek az alapanyag szükséglete fele annyiba kerül, mint egy ehető kenyéré, az előállítása ugyanannyiba vagy esetleg kevesebbe sok esetben nem kérdés mit választanak járhatóbb és egyszerűbb útnak a pékek. Tudjuk, hogy vannak kovászolt kenyerek a boltokban, tudjuk, hogy van valódi félbarna kenyér, ami nem a melasztól színes, de ezeknek az árában is látszik a különbség.
Ki merem mondani, ha jó kenyeret akarsz, süsd meg! vagy szövetkezz olyannal, aki megsüti neked.
Továbbá felrémlett még bennem a kenyérillattal kapcsolatos érv is. Ha elmész egy pékség mellett, olyan illat árad, hogy azonnal (v)enned kell valamit. (Nem véletlen, hogy a látványpékségek is az utca felé szellőznek… ) Ez igaz, de ma már elég egy margarinos doboz tetejét kinyitni, és tádá! ott az illat. Nem érdekes?
Vagyis van valami, ami benne van a kenyérben is és a sokak által gyűlölt margarinban is. Pedig az egyik műanyag…
A frissen sült kenyér illata itthon is elbódít, de nem lesz tőle pékségfeelingem. Inkább büszkeséget érzek, még akkor is, ha túlkelt vagy az újonnan kipróbált recept nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. S állítólag ilyen illatra ébredni, nagyon nem rossz dolog.
A bolti kenyér persze mindig ugyanolyan, legfeljebb néha talál benne az ember csomóban sót, oda nem illő mag??darabkákat, hatalmas lyukakat, és ki tudja, mit nem látunk még – talán jobb is.
Amikor először tettem a haverok elé (akkor még gépi) sülevényt, nem olvastam le kitörő örömöt az arcukról. Mert kicsi volt. Sűrű, és igen, ezt rágni kell. Nem nagyon, de nem olyan, mint a pillecukor. Cserébe ezért: jól lehet vele lakni, akár egy szelettel is.
Aki még hitetlen gyaur, annak két aduászom is van, annak függvényében milyen beállítottságú.
Próbaként tessen szerezni kapirgálós tyúk alól tojást és ha a vega vonulatot erősíti a delikvens, a bundáskenyeret javaslom, ha jöhet hús is (ez is megérne egy misét), akkor az ellopott kenyérmaradékból készült prézlivel készítsen rántott szeletet (mókuszsírban, ha van rá ingerenciája) és remélhetőleg – sokak egyetértő bólogatását képzelem most el – nem nagyon lesz több kérdés, miért jobb saját magunknak kenyerezni.
Erre persze nem lenne szükség, ha az adalékot nem vagy csak mérsékelten használó pékségek lennének nyeregben és nem a lufi árusok – ha nem világos mire utalok, elárulom, az a fogalom, hogy térfogatnövelő szer egyenlő azzal, hogy a levegőért fizetnek az emberek, az étel helyett. Drága móka, emellett, nem is túlzottan tápláló.
Nem kívánom felsorolni mik ezek vegyszirszarok, gugli bácsi a barátunk, mindenki kiokosíthatja magát, az aszkorbinsav pl. a háztartásokban is elterjedt, de szerintem az legyen a legnagyobb baj, ha ezt használják.
De sajna nem csak ezt teszik bele a szemre egyébként egész kellemes mindennapi kenyerü(n)kbe. Hanem stabilizátort is. Sosem értettem, miért kell egy kenyérnek stabilnak lenni, feldőlni biztosan nem fog, de lehet, hogy robban? A guargumi liszt egyáltalán nem hangzik egy olyan összetevőnek, amit ősidők óta használnak.. és péksüteményben korlátozás nélkül lehet is. Csodás.
Ezen felül vannak még héjszínezők, lisztjavítók és sok más, ami nem fér ki a kis címkére. És mégis, ezekből fogy a legtöbb, nincs a minőségre (még mindig) elég nagy igény.
Itt vágják rá azonnal a népek, hogy mert nincs pénz. Betegnek lenni van? Mint fentebb jeleztem, a saját előállítású ételek nem feltétlen drágábbak, csak időigényesebbek – nyilván a polcról levenni fél percig sem tart, de a tartalom kárpótol.
S valószínűsíthető, ha a minőségi termékekre nőne a kereslet, akkor az árak is változnának, bár tisztában vagyok vele, hogy a felsőbb hatalmak esélyes, ebbe is beleszólnának, hisz nem teljesen az az érdekek középpontja, hogy a nép éljen jól, egyen és legyen jól. A gyógyszeriparban nagyobb a pénz. Az allergiások, vagy az ilyen olyan emésztési zavarban szenvedők orvossággal való tömése sokkal jobb biznisz, évtizedeken keresztül lehet őket pumpolni, mert szerencsére nem azonnali halálhoz vezet a folyamatos mérgezés. Persze ez nem csak kenyérfrontra igaz.
Ezért és ennek ellenére kell, hogy legyenek olyan emberek, mint az új Kenyeres Pajtásaim. Akikkel megpróbáljuk a magunk kis világában felnyitni a szemeket, vagy csak finomat, kevésbé művit és – ha lehetséges – egészségesebbet igyekszünk az asztalra tenni.
Hogy aztán mindenféle éhenkórászok felzabálják!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: