Kedd:
Napközben, rendelések és szállítólevelek közepette kipattant az isteni szikra (szükség van rá, mint a csajoknak faszikra – SBM) STEAKET FOGOK SÜTNI!!
Sose fogtam még bele, bár szeretem a marhát, sőt szoktam is velük találkozni, az azért már kevésbé tetszik, és ha belegondolok, hogy megenni a bocit… nem tehetek róla! bírom a steaket, félig átsütve – barátnőm szerint úgy, hogy még egy kicsit él.
Hiányos, gyakorlatilag a nullánál csak egy hangyakukacnyit több elkészítési ismereteimet az internet segítségével áradó Duna szélességűre bővítettem és a kezdők magabiztosságával úgy ítéltem meg: fog ez menni
Telefonon csekkoltam a lehetőségeket és meló után benéztem a Hentesfiúcskáimhoz. Néhány éve kisajátítottam őket, mert egyszerűen nem mondanak nemet, úgy és abban az arányban darálnak, vágnak, szelnek, csontoznak, ahogy csak akarom és lássuk be ez hatalmas felüdülés a megannyi impotens 1 kiló 30, maradhat? után.
Javallatukra fehérpecsenyét vettem, ami nem is fehér, mert hogy vörös, és olyan, mint a csont nélküli karaj, csak nem disznó. Három szelet 2 centi vastag ízorgia. Legalább is az ígérete.
Jelenleg a szikkasztás zajlik, ez holnap délutánig fog tartani, amikor is előállítok valami incsifincsi pácot, amiben egészen szombat délutánig elheverészget a husi. Marha lelkes vagyok. még
Szerda:
A kezdeti fellángolás kissé alább hagyott, bár nem az én affinitásom csökkent, hanem tevékeny aknamunka folyik az ebbéli érzületeim kinyírására 7 00 – 16 30-ig. „Ne hogy már jól érezzem magam, nem igaz?”
Rezisztenciám erősségétől függően könyvelhetnek el sikereket, ma pl. a kommunális takarítás utáni, barátnős vacsora során elfogyasztott garnélás tortilla egészen levett a lábamról, beájultam az ágyba. Éppen ezért hússzeletkéim még egy éjszakát (one night onley) töltöttek szikkadással. A szeletek alá zsírpapírt tettem, a kifolyó levek felitatásához. Mert ugye aki tetoválást rajzol, annak ilyen is van otthon. Most legalább rendeltetésszerűen használtam.
Csütörtök:
A korai kelés és az alig 3 órányi alvás ellenére a reggeli kávé helyett (tej ment a macseknak) előállítottam a pácokat. Nem így terveztem, de a fáradtság marha kreatívvá tesz, az pedig jelen esetben igen előnyös. Innen hát az ötlet „ha már homár legyen kövér” legyen két pác és egy kontrollcsoport. Valamelyik amerikai főzős honlapon azt olvastam ugyanis, hogy az igazi steakhez nincs szükség másra, csak sóra és borsra. Azért némi hő sem fog ártani, asszem.
Persze értettem a célzást, és annyira nem hülye az ötlet, rávállalok.
Ennek fényében a pácok a következőként alakulnak:
- Armageddon pác (A www.hvg.hu – n találtam, a benne szereplő helyesírási hibákkal együtt)
1 evőkanál oliva olaj. Oliva olaj, nem napraforgó vagy más (gáz) olaj.
nálam: Ciprusról származó, hipperszupper cucc, de mivel görögül van ráírva minden, akármi is lehet, remélhetőleg nem hajtóműolaj. Ízre, illatra rendben van, hatása rövidtávon nem bizonyítottan káros, már többször túléltem – ami – ha a fent említett más káros hatás szándékosságát nézem – valószínűleg nem túl jó hír annak, akitől kaptam.
2 evőkanál szójaszósz. Lehet mustár is, igazándiból a sós ízt hozza a pácba.
nálam: mióta ipari mennyiségű kiszerelésre akadtam, nem probléma a sötét szójaszósz, a minőség elemzéséhez nem biztos, hogy elég vájt a nyelvem, nekem bejön.
2 evőkanál száraz vöröspor. Középárból, ne olcsó kategóriából.
nálam: az instrukció szerint ne legyen nagyon alja, a napokban pont bírtam kapni egy palackkal, bár sok jót nem nézek ki belőle, mivel szárar, de nem kérdés erre a célra tökély.
Az nem volt túl jó jel, hogy viszonylag hosszú küzdelem után sikerült csak a nyamvadt műdugót kikínlódni a palackból, pedig technika, gyakorlat és a Kis Piros is rendelkezésemre állt.
Végül azért én győztem, a szokásos módtól eltérően gyakorlatilag kitéptem a dugaszt. Kb. 0,5 dl-t ment végül a pácba, a többi a hűtőbe, azzal a célzattal, hogy idézhessem Keith Floydot (a főzéshez mindig kell egy üveg vörösbor, egy deci az ételbe a többi a szakácsnak),
2 evőkanál paradicsomszósz (nem ketchup!).
nálam:vagyunk néhányan, akiknek a sűrített paradicsom (bár ez nem paradicsomszósz, jó lesz ez bele egyáltalán? jó hát!) egyet jelent az Aranyfácánnal, képzeletbeli spájzunk polcán ott figyel a piros konzervdobozban, rajta a madárral. Etalon.
B-tervnek, kiskunsági lyányka lévén szóba jöhet még a Kecskeméti is, emlékeim szerint a felhasznált anyag most ez lehetett (fagyasztva volt, kiporciózva, színről nem tudom megmondani)
Ez alá viszont nem megyek (sokat segít a dologban a tény, hogy a CBA paradicsomának címkefeliratának tanulmányozása közben rábukkantam, hogy ezt is a Fácánék gyártják kicsit lebutítva, barátibb áron – áldassék az ötlet gazdája.)
3 fokhagymagerezd. Lehet több is, uganis bizonyos háttérhatlmak szerint olyan nincs, hogy túl sok fokhagyma.
nálam: legalább öt, helyi zöldségestől beszerezve – péntek délután, mivel reggel konstatáltam, hogy nincs otthon. No comment.
fektebors, chili paprika – összesen egy kávéskanál.
nálam: saját termésű, fogelolvasztó paprika, bors később
- Armageddon chili nélkül, kávéval – értelem szerűen
Péntek:
csak egy fordítás és más semmi
Legalábbis a húsra vonatkozóan. Összeraktam a biztonság kedvéért egy salátát, ami tejföl, uborka, zeller, sajt, kapor, zeller szár, pirított hagyma, gomba és kolozsvári szalonna felhasználásával készült.
Szombat:
kicsivel 10 után nekifogtam takarítani, új értelmet nyert a pulton táncolás fogalma – a konyhapult szélén, ablakmosás közben, Scootere, majdnem beleesve a mosogatóba.
Közben rövidebb-hosszabb távlatokba kalandoztam el, a hűtőtől egészen a Duna partig. 15 óra magasságában érzékeltem, hogy ideje lenne megreggelizni, s mivel internetes tudományom szerint a steak sütés max. 4-5 percig tart, uccu neki, együnk valami újdonságot.
No. I. minden nélkül szikkasztott steak
Serpenyőt felhevít, húst beledob és hagy szóljon. Kérgesedés megvolt, 1,5 perc (vagy ki tudja? fotózás és sütés közben nem mértem az időt, sacc/kb annyi) egyik oldal, másfél a másikon.
Kicsit keménynek éreztem, ahogy a fakanállal döfködtem. A kerámia serpenyő közepe egyre feketébb. Kicsi olajat öntöttem alá, némiképp segített, az összezsugorodás gyorsításában is. Kb. 3 perc után, sóztam, borsoztam, megfordítottam, kicsit megkapattam, majd másik oldal. Elzártam, lefényképeztem és neki estem.
Eredmény I.
Ettem már jobb steaket, de rosszabbat is.
Az íze nem volt rossz, a pörkölt kéreg kellemesen koncentrált íze sokat javított a vékonyabb részek rágóssága miatt érzett bosszúságomon, mert sajnos, a szeletet nem sikerült egyforma vastagságúra vágni. Így az egyik vége túlságosan megsült. A belsejéről majdnem elfelejtettem képet készíteni, ezért van megrágva.
Összességében nem volt rossz, de többet vártam.
Takarítás és locsolás után, 18 óra körül sort kerítettem a második szeletre, ekkor már erősen emlékeimbe idéztem Floyd bácsit, mivel a bontott bor csak nem romolhat rám. Emellett emésztésjavító célzattal is magamhoz kellett vennem, gyanítván, hogy a sokáig húst egyáltalán nem vagy csak nyomokban tartalmazó kajáim után, lehetséges, hogy a gyomrom nem fogja tudni értelmezni a bevitt mennyiséget.
No. II. kávés pác
A kávés pác illata szenzációs volt, ahogy sülni kezdett és kb. 3 másodperc alatt bele is égett az edénybe. Várható volt ilyesmi, a sűrített paradicsom miatt, de az már puszta szerencse volt, hogy az indiánok nem rúgták rám az ajtót a kibocsátott füstjelek hatására. A fakanalas keménységteszt (lásd fenti döfködés) sokkal biztatóbb volt, a hús rugalmas maradt és egészen szép, egységes bevonat keletkezett rajta.
5 perc után illat fenomenális, füst mérsékelt, késznek nyilvánítottam, remélve, hogy a szén az edény aljában marad és nem olyan ízzel találkozom, mintha egy darab kokszot rágcsálnék.
Kettévágtam, a közepe rózsaszín, egészen ígéretesen néz ki, s már meg is kóstoltam.
Eredmény II.
A kéreg nagyon tuti, sót nekem nem igényelt (a szójaszósz elég), itt-ott rágós, de van egyáltalán puha steak?
Lényegesen kevesebb húslé folyt ki belőle, mint az előzőből, az íze nagyon jó, de kicsit elfáradt az állkapcsom.
Figyelembe véve, hogy ennél több döglött állatot már biztosan nem fogok tudni megenni, a harmadik csapás holnapra marad.
Közbe ráeszméltem, hogy a töménytelen sok eszemmel, mind két esetben elfelejtettem a húsokat szobahőmérsékletűvé akklimatizálni sütés előtt.
Jó hogy van még egy dobásom.
Vasárnap
Takarítás lvl 2. Nem sok reményt fűztem hozzá, hogy belátható időn belül marhára leszek éhes, de 14 óra körül éreztem némi késztetés, vagy lehet inkább csak kíváncsiságot. Hiába, hamar megöregszem, sőt ilyen öreg még sose voltam. A szobahőmérsékletűre oxidálást kb. 1 órával hamarabb megkezdtem., mertnagyonokosagyok.
No. III. Chilis pác
Mivel van még egy serpenyőm, ezt vettem be, okulva a füst és szén effektekből (az előző edény azóta is ázik) és igen, nyert! semmi ragadás. Valamiféle aluötvözet az alja, jó vastag, önvédelmi célokra is igen alkalmas, vagy elcsavargó férjek megrendszabályozására.
A mű alakul, kéreg kira, illat állat és a ruganyosság is ok! Kezdek felvillanyozódni. Egészen addig, amíg a szokott cca. 4 perc, de 5-nél semmiképpen sem több letelte után a tányérra téve azt nem tapasztalom, hogy ez a szelet belül is inas.
Ezen közben azon törpöltem mi legyen a maradék pácokkal (a tegnapit betettem a hűtőbe), mivel semmi ehetőt ki nem dobunk – a macskával megetetés belefér – megfőztem néhány újkrumplit és a megürült serpenyőbe ugrasztottam őket a fel nem használt katyvaszokkal együtt. Kis olajon összesütöttem, egészen baráti.
Eredmény III.
Arra menetközben rájöttem, hogy nem véletlen volt a figyelmeztetés, a hártyát szedjük le a húsról, amellett, hogy összekapta, ami még nem olyan nagy gáz, egy elnyűhetetlen és elvághatatlan fóliát is képzett.
Néhány falat után arra jutottam, bár ez lehetett volna a nyerő kombináció, ha az alapanyag megfelelő, most inkább B-tervhez folyamodok. A szükségtelen részeket lenyiszáltam, a többit felkockáztam, kis olajon megpirítottam, maradék borral és vízzel felöntöttem, fedő rá, aztán majd gomba és répa társaságában jól megfő.
A paradicsomos krumplival kitűnő jó lesz. Megjegyzem a krumpli egyébként is nagyon finom, enyhén csippent.
Talán ez okozhatta azt, hogy midőn a macsek táljába kaparásztam a cafrangokat, egészen értetlenül nézett rám, mintha azt kérdezte volna: már megint hús? mostmivan? aztán beleszagolt és újabb kérdés úszott át a bandzsa szemein: te ezt megeszed wazze? ez csíp!!
Summa summarum:
Jó lett volna, ha nem lett volna rossz – az alapanyag. A neten olvasott kritikák és tapasztalatoknak megfelelően azt kell mondjam, valóban nagy hangsúlyt kap a nem végelgyengülésben elhalálozott marha megléte vagy jelen esetben nem léte. Hiszen nálunk, magyaroknál a lábszár pöcit úgyis hosszú órák hosszán keresztül főzzük és az úgy is a jó, de valszeg még senki nem találta fel azt a marhát, aminek a lába öreg a háta meg fiatal, hogy az amcsi konyhának is megfeleljen.
Legközelebb – kb. úgy fél évig elleszek ezzel a marhahús mennyiséggel – megnézzük a hátszínt is.
Bár ne lenne kék az ég, és ne lenne a víz nedves. Bárcsak ne szeretném a steaket.
……most pedig megyek, kiteregetek, aztán készítek valami édeset, mert tegnap este óta megbolondulok a gondolattól, hogy nincs semmi süti itthon, amibe belemélyeszthetném a fogam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: