Tisztában voltam azzal, hogy eljön ez a nap is, amikor előkerül a Fegyencedzés. Azt persze még én sem sejtettem, hogy pont a főzés kapcsán.
A mai nap csodás-mesésen telt, gyakorlatilag kisebb fajta csodának számít, hogy nem aludtam el a kormány mögött hazafelé vezetés közben. Valószínűleg a rutin mentett meg, hiszen nem először van így és már egész jól ismerem az ellenszereket. Ablak le, zene fel, szemek kerekre, mély lélegzet.
Legszívesebben azonnal ugrottam volna az ágyba, de egyszer csak észrevétlenül robotpilótára váltottam, s már dagasztotta is gép a reggelire szánt bagetteket, a mosogatáson is túl voltam és krumpli is megfőtt.
Feleszmélvén jó kis 16G-s pendrive-omat (köszönjük Teddy) összekombináltam a házimozival és már vízszintesben is voltam. Kb. 10 perc kellett ahhoz, hogy elaludjak és „csak egy lövés”, hogy felébredjek. Persze megint egy lájtos lányregényt néztem – legalábbis kezdtem el – és biza az ilyenekben lőnek. El tudtam volna képzelni más jellegű ébredést is, de ha már így alakult ránéztem a kelő tészta állapotára és konstatáltam, hogy ez bizony túlteljesítette a tervet és majdnem a keverő üstöt is. Talán az utolsó pillanatban érkeztem, hiába, időzíteni tudni kell, ugye.
Gyorsan összetörtem a krumplit, szakosan villával, jó néhányan kiröhögtek már ezért, de ettől valahogy nem tudok elvonatkoztatni, technikai vívmányok ide vagy oda. Meggyúrtam a krumplistésztát, megformáztam a vekniket, hagy keljenek, és miközben sütöttem a laskát, arra gondoltam, basszus mennyire lemerültek a kis energiacelláim.
Persze van, aki árammal csapatja meg magát, naponta többször is, aztán meg vakít, mennyire fel van töltődve, de ez módszer nálam pont nem játszik.
Éppen lelkiismeret vagy akármi furdalásom támadt volna, amiatt, hogy erősen esélyes a mai edzés érdeklődés hiányában való elhalasztása, midőn csak megpróbáltam pár tolást a konyhaszéken. A tészta szerencsére nem égett oda. Megembereltem magam, befejeztem a sütkérezést, majd hozzáfogtam a mai penzumhoz has tájon. Ha már ide eljutottam még ugróköteleztem s ezenközben körvonalazódott bennem ez a bejegyzés is. És még mondja valaki, hogy aki sportol. az nem gondolkodik.
Na jó, ez amit csinálok nem sport és nem is mondanám, hogy olyan nagyon gondolkodtam.
Biztos vagyok benne, hogy néhány vérbeli Fegyenc fokhagymával és szenteltvízzel kergetne, ha elregélném, hogy miket művelek edzés címszó alatt, illetve miket eszem ahelyett, hogy odafigyelnék a táplálkozásomra, mint az állat, és minden egyes szót megfogadnék a könyvből.
Könnyen belátható, hogy a csokis szaloncukros croissant és a töltött libacsónak a gyúrós kaják körében nem kifejezetten normális, de mint tudjuk (aki meg még nem tudja, az csak rájön egyszer) én sem vagyok az… egész jó példának az, hogy most arról írok, miféle kajákat készítettem, mégis Anyám über sós gombalevesével küzdöm épp, de legalább lesz holnap ebédem, ahogy ismerem magam még vacsorám is.
Az edzés mibenlétébe, a motivációmba és abba, mit ad(hat), ha kicsit képesek vagyunk kitartóak lenni, majd belemerítkezem máskor. Most csak annyi, ha nincs ez a bohóckodás, ma valószínűleg íratlan maradok, Ti pedig talán hálásak ezért… de nem ez lett, így jártatok.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: