Vegyünk egy emberkét, aki látott már életében sertést. Valami perverz oknál fogva megtetszett neki a mód, ahogyan megölik, majd feldolgozzák. Mivel zsé van bőven – és mégis csak örömét akarja lelni a dologban, a trágyázás meg nem pont ebbe a körbe tartozik – bizonyos ellenérték fejében megkér másokat, ugyan neveljenek már fel neki egy konnektororrút, hogy aztán hódolhasson kedvtelésének. Mekkora buli lesz, trancsír-party!
Így is leszen. Eljön a nap, amikor a halálra ítélt gyanútlanul töfékel az óljában, még talán örül is: mennyi ember jött el ma meglátogatni, és milyen korán keltek! Reggel fél 7 és már itt állnak tömött sorokban.
S mert a szórakozás a többieknek – értsd segítség vagy inkább hozzáértők – nem jár ki, ők bizony dolgozni jöttek, élvezkedésből ugyanis nem lesz kolbász, viszont emberünk elmondhatja magáról, egenn! idén is vágtam disznót.
A valóság azonban egy picit más. Vagyis mi, vidékiek ezt is másként csináljuk.
Például éreztem a hibalehetőséget, amikor konstatáltam, hogy a zöld szerkó és a színben hozzáillő vászonzsák itt igenis harci dísz, s valszeg nem pecabotot rejt a tok. Később, midőn láttam, ahogyan lábaival kalimpál – bosszúból gáncsolt is – és vörös buborékokat ereget az orrán szerencsétlen pára, már tudtam, itt lehet, hogy lesznek szokásbéli különbségek. Ugyanis ennyi hemoglobint utoljára a Kill Billben láttam a földön patakzani. A kinyert mennyiségből még reggeli se nagyon lesz.
Egyetlen dolog vígasztalt, sértetlenül megúsztam a gyilkot, bár többször figyelmeztettek nincs rajtam sapka, óvatosan közlekedjek ól közelben. Nem sikerült összetéveszteniük az áldozattal, igaz rezgett a léc, hisz mindketten indokolatlanul áramvonalasak vagyunk.
Ezek után úgy véltem, sínen vagyunk, belecsapunk a lecsóba vagy a hurkába inkább, és szétkapjuk ezt a 130 kg-os állatkát, mint Floki a lábtörlőt.
Igen ám, de a hobbi lényege nem az, mint ugye nálunk, vidéken, hogy minél hamarabb végezzünk, legyünk túl rajta, hisz ez csak egy szükséges rossz, azért, hogy elérjük a viszonylag szabad húsfogyasztás Valhalláját.
Ezek után ért a nap legdurvább behatása, tetemes időre volt szükségem mire fel tudtam dolgozni a történteket.
A konyhában téblábolva – a kiterített röfi megcsodálása után – jobb és hasznosabb dolgom nem lévén, az ott fellelt fokhagyma héjatlanításába kezdtem, bevonva a jelenlévő Aprónépet.
Egyszer csak megérkezett ama nőnemű lény, akire már korábban is figyelmeztettek, vagyis leginkább arra, hogy mindannyian jobban járnánk, ha jelenlétével nem emelné az esemény fényét.. s mivel ez megütötte a fülem, a feltett kérdésre, miszerint tud-e segíteni, rögtön rávágtam, persze, fokhagymát kell pucolni, hisz egy biztos, disznóöléskor a sok fokhagyma is kevés.
S ekkor jött, amit még nem láttam. Először szemüveg keresés, majd miután rálelt az áhított okulárra, gumikesztyűt!!!! húzott, s bőszen nekiállt tisztítani. Majd mintegy három, azaz 3 gerezd után sürgősen eltávozott a bolt irányába. Nos, ezért kár volt a kesztyűért.
Nem vagyok német, de kicsit sokkot kaptam.
9 óra magasságában még mindig csak melegítette főszereplőnk a malacot, a legjobb indulattal sem tudtam pörzsölésnek nevezni a folyamatot. Tisztán éreztem, rohadtul ráérünk, ez csak móka.
11-re végre be tudtam épülni a folyamatba, igaz, kellett némi segítség, mert valami titokzatos oknál fogva úgy képzelték csak dísznek jöttem. Ja, pont én, mint dísz…
Innentől kezdve viszont megkezdődött a minden folyamat végén és közepén igyunk egy rövidet szép hagyománya, minek folytán viszonylag gyorsan elfogyott az általam igen kedvelt körte párlat.
Ez volt az egyik olyan momentum, ahol azt éreztem legalább némi köze van az általam ismert feldolgozási folyamatnak ehhez a béta verzióhoz.
Kicsit nyugdíjasnak éreztem a tempót, viszont közben volt idő megvitatni, hogy kerül a káposztába szeletben a hús, és nálunk miért és hogyan készül a disznósajt úgy, ahogy.
Persze adódtak elég jelentős ellentétek is, a milyen paraszt vagy te, hogy nem nyúlsz bele a forró rizsbe – eddig ráértünk, én még bírok várni negyed órát, hogy hűljön – vagy mint a mit mibe töltünk és ennek miért nincs értelme, végül győzött a már nem józan ész, de legalábbis úgy csináltuk, ahogy javallottam.
Aztán elfogyott a töltelék és be is sötétedett, nem tudtam, de ekkor jött csak a java.
Vacsora után – ami egyébként is lájtos szokott nálam ilyenkor lenni – minden féle folyadékok kerültek a poharakba, s kóstolni kellett, én meg nem vagyok papírkutya. Nem ittunk egyszerre sokat, viszont sok félét így másnap reggel ébredéskor, majd munkába menet rögtön tudtam, hogy mi ott vidéken miért csináljuk a fenti műveletsort lehetőleg szombaton.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: