RosszÖtlet - A RockerBlogger

Söprű project 2013-12-27 15:00:00

Utoljára akkor voltam hasonló helyzetben, amikor szárítóállványt kerestem. Semmi extra kívánságom nem volt, csak annyi, lehetőleg ne szakadjon össze, ha három farmert ráteszek. Nem kevés utánajárással, de meglett, viszonylag emberi áron.

Most azt találtam ki, kell egy söprű, olyan műanyag, szőrös, kicsavarható nyéllel, majd úgyis kell másik is kintre. Ez eddig egyszerűnek tűnt.

c

Feltettem a kérdést nálam régebben itt lakó házi férfinek, majd választ nem kapván, házi asszonynak is, s azt a meglepő, sőt érhetetlen eredményre jutottam: Nem, Szentendrén nincs 100 Ft-os bolt (vagy akárminek is hívják).

Nem estem kétségbe, egyrészt, mert sose szoktam, majd csak lesz élő ember, akiről kiderül, hogy tart otthon söprűt és nem örökölte vagy lopta.

Sokkal beljebb nem lettem, mert ugyan kiderült, hogy gazdaboltban lehet sertepertét kapni, pont olyat, amire vágyom, de csak 16 óráig van nyitva, pont nem érek oda. Csodás! innen is látszik, az állattartás a hegyen nem életforma, vidéken ilyen luxust nem engedhetnek meg maguknak.

Sebaj, állandó idegenvezetőm szerint nem lesz ezzel gond, bemegyünk valamelyik bevásárlóközpontba, van itt minden, angol, német, francia, annyi söprűt találunk, győzzek válogatni.

Ahham, majdnem. Vagy előttünk vásárolták fel az összes egyszerű, nem firlefrancos, normális árú pormacska kergetőt vagy itt olyan jól megy, hogy mindenki Viledával operál. Jelezem 1000 pénz per darab + nyél 600. No way!! könyörgöm, nem teflon vagy arany szálakból áll.

Nem adtuk fel, szerencsémre türelmes fegyver és kosárhordozót pottyantott mellém a Sors.

Így történt, hogy a sokadik lepattanás után egy újabb bazi nagy üzletbe lépvén szinte automatikusan fordultunk a tisztító szerek és eszközök osztálya felé.

S lőn csoda! Volt olcsó söprű, nyelezve! Sőt még lapát is. Az említett 1000 pénzért az összes alkatrész meglett!

Pedig heteken keresztül úgy éreztem, a hegyen nem söpörnek, ráhagyják a szélre, az úgyis fúj, mint az állat, s vidékről kell importálnom eszközt hozzá, mekkora durva a XXI. században.

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!