Az úgy volt, hogy egy szép nyári napon felbotorkáltam a lépcsőkön, a kis lakásba toppanék, ahol röpült felém kutyám, s az ajtót becsukván magam mögé tekintettem.
Ha ügyesebb vagyok, észre se vettem volna. Kettő azaz 2 levél hevert a járólapon.
Nem a fáról hullott a harmadikra, hanem bedobták a nekik kitalált és a levélszekrények megjelenésével munkanélkülivé vélt nyiladékon keresztül.
Mindkettő kézzel íródott, a terjedelmesebbet választottam elsőként.
Az alsó szomszédtól jött, miszerint észlelte, hogy a fürdőjében hullik a vakolat, vagyis mi eláztatjuk. Kivizsgáltam az esetet, víznek a csapban a helye, ott is van, sehol nem találtam, pocsolyát, folyást, ellenben feltűnően sok pormacsek szaladozik az egyébként vizesnek titulált helységben. Hipotézisem szerint ez nagyban összefügg a szellőzőrendszer korszerű kialakításával, de ettől vagy épp ezért a fürdőszoba száraz, mint a sivatag.
Második levélke igen szűkszavúan közölte:
Szia!
Keres a rendőrség, hívd fel ezt a számot ki akarnak hallgatni.
Mivel egyáltalán nem éreztem, hogy ez nekem szólna, laza mozdulattal hajítottam az éjjeli szekrényre, gondolván biztosan van olyan mozzanat a velem együtt élő pasas életében, amit nem kívánt az orromra kötni, s elméláztam vajon a bablevest mekkora kiszerelésben illdomos a sittkóra vinni.
S ekkor némi kulcscsörgés és kopogtatás után megjelent a szomszédasszony, miszerint ő írta a cetlit, és engem!!! keres a yard.
Hogymihogymihogymi??? Személyesen engem? Igen! Név szerint? Igen! Egy lenti lakóval jöttek fel, mert ők tudják, hogy itt héderelek és idézés, meg tanúskodás, meg minden.
Biztos rendőr volt? Volt azonosítója? Igazolványt kértetek? Hagyott itt hivatalos értesítést?
Leginkább úgy befostak, hogy nem kérdeztek ők kettőt se.
Az de jó. Mondtam, hogy felhívom a megadott számot másnap, majd kiderül, s mentem palacsintán sütni.
Nagy valószínűséggel ezt érezhette meg, a fent említet meggyanúsított fiatalember, mert hazaért, s már vázoltam is a szitut azzal a kérdéssel indítva:
– Hozol-e nekem babaletykót?
– Mert miért?
– Mert keres a rendőrség…
Nem egyszerű meglepni a kiscsávót, de a homloka közepéig szaladt a szemöldöke.
– Hogymihogymihogymi???
– Ez van, megyek a kóterbe.
Később kutyasétáltatás közben összefutottunk a rendőrkalauzoló lenti lakóval, aki szintén eskü alatt állított nem volt semmiféle jelzés a kis szürke manón, de határozottan engem keresett, bár ezt még nem tudta, amikor bekopogtatott hozzá. Ennek megfelelően ugrott is helyből egy métert, amikor meglátta, hiszen – mondjuk így – a növény és /vagy folyadékok fogyasztásának nagy barátja, lakótársaival együtt.
Másnap felhívtam a kapitányságot, a hölgy közölte utána(m) néz, majd visszahívott: velem ügye nincs, nyugodjak meg, nem fog lecsukni. Ohh ez már jó hír, de akkor ki keres? Öööö azt ők nem tudják. Patent!
Értesítettem Anyámat, hogy amennyiben szükséges tanulja meg, hogyan lehet reszelőt főzni a Jókaiba, mert kicsi lánykája bizony előállíttattatik. Persze, a városban mindenfélébe belekeveredik az ember! Biztosított, ő tudja, hogy jó és ártatlan vagyok.
Meló után jött a szomszédasszony és a paranoia, illetve a fenti lakók egyike, aki pont polgárőr. Vázoltuk neki a szitut, illetve a konspirációs teóriát miszerint a rendőr lehet, hogy nem is az, és itt valami gyanús, mert hivatalosan én itt se vagyok, de nem is akarnak tanúztatni hívni, és most mi van??
Rövid személyleírás után ráismert az emlegetett fakabátra – alacsony, fekete, szép darab-, feltelefonálta, s ő igen nagy örömmel ki is szállt a helyszínre, hogy végre a hónapok!!! óta kergetett egyénnek csak kézbesítheti az idézését.
Itt kissé ideges lettem. Ijedtemben bevallottam, hogy igazából pont úgy gondoltam nekem kell menni beszélőre, mert ebben a háztartásban a rovott múlt csak és kizárólag férfi fronton lehetséges, erre kiderül, hogy én vagyok körözve.
Viszonylag gyorsan megérkezett a rend éber őre, s egy jó estét után rögtön rákérdezett:
– K. Tünde?
– Nem, K.Csilla, még mindig.
– A francba, pedig már úgy örültem, hogy letudtam.
Kérdeztem, ő keresett-e személyesen? Persze.
Ugyan így, talpig egyenben? Igen.
Flepnivel, mindennel? Aham.
Az zsír, mert erre valahogy egyik páciens sem emlékezett. Majd megjegyeztem elég lett volna, ha annyit mondanak, hogy a 60-as bicepszű közeg járt itt, rögtön könnyebb lett volna az azonosítás. A félmosolyból és a lesütött pillantásból éreztem, igen!! egy zsernyákot is zavarba lehet hozni. Muhahhhahahaa.
Felvette az igazi adatainkat, majd elköszönt.
Kis palacsintázgatás után megállapítottuk olyan volt ez, mint a Moszkvában tévéket osztogatnak.
A lenti szomszédnak azóta se szóltunk, hogy nincs para, de legalább füstmérgezés nélkül lehet közlekedni a lépcsőházban.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: