Nem tudom, honnan a név, nem mondom, hogy rossz választás, bár személy szerint biztosan nem örülnék neki, ha az éttermemről az jutna bárki eszébe, hogy szürke. Nekem pedig biztosan nem fog más.
Ez nem egy kaja kritika, hiszen nem ettem, éppen elég volt a kávé-hozzáállás-élmény. A történet mégis inkább arról szól, hogy ismét bepillantást nyertem kicsit a dolgok mögé.
Van egy banda https://www.facebook.com/bondjovicover?fref=ts , nem reklámot akarok Nekik csinálni (de ha sikerül a százalékokat majd megbeszéljük), akik Jon Bon Jovi dalokat (is) játszanak.
Szombat este miattuk lett telt ház a fent említett helyen, bár úgy láttam a korosodó pincér nem kifejezetten örült ennek – dolgozni kellett…volna. Azért tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy nem volt igazán fiatal, mert neki már tudnia kellene sok év után ebben a szakmában, hogy igen is a kedves vendégből élnek.
Az hogy fiatalka kolléganője nem tudott limonádét prezentálni, mert „ahhoz fel kell menni szirupért” ugyanis a pincehelységben – ahol többen tartózkodtak, mint fent az étteremben – ez pont nem volt, még bocsánatos, de hogy fél óra alatt nem sikerült lecserkészni egy kollégának vagy bárkinek, az lássuk be elég bosszantó. Főként, mert akár azt is lehetett volna mondani, elnézést, de nem tudok adni, s akkor még jól is kijöhetett volna a helyzetből a pultos lány. Legalábbis ennél biztosan jobban.
Arra nincs magyarázat és szerintem megbocsáthatatlan, hogy nem tudtunk kávéhoz jutni a koncert közelében, azon egyszerű(en felfoghatatlan) oknál fogva, hogy odalent nem volt kávéfőző… ez nálam kiverte a biztosítékot.
Fent sem volt sokkal jobb a helyzet, annak ellenére, hogy ott volt főzésre alkalmas készség…
Azzal nyitott felszolgálók gyöngye, hogy mit adhatok urak? Ez nem lett volna olyan rossz kérdés, ha jelen esetben nem én lettem volna a másik úr. Skinny farmerban, egész passzos bőrjakóban, majd vállig érő vörös hajjal nem éreztem indokoltnak a pasinak nézést. Utoljára 16 évesen történt velem ilyen, XXL-es pólóban, 3 centis hajjal, rövid gatyában, strandon, nyári munka alatt egy igen részeg srác nem tudta eldönteni minemű jószág is lehetek, de szerintem abban az állapotban egy fikuszt is megpróbált volna befűzni.
Kávépartnerem jelezte, max. egy úrról lehetne szó, ha nem épp ő forogna benne. Reakció – gyanítom felfogás híján – nem volt.
Innen üzenem: szemüveg nélkül én sem látok jól, ezért hordom.
Rendeltem rövid kávét, forró!!! tejjel, s helyet foglaltunk… volna, ha nem jött volna a kérés: ne ide már mester, hogy elférjünk – tuti kocsmában dolgozott korábban. Mondjuk az enyémben biztos nem.
Kérdem én, ha üres a hely, mindek tesznek be ezer széket? És ha tele lenne? Akkor hogyan férnénk el? Ja, tudom már! Ez nem nagyon szokott előfordulni..
S ekkor jött az, ami nem vicc. Étteremben, kocsmában, akármiben. Ez az írás ennek is köszönhető, bár inkább a koncerten szerzett impressziókat szeretném átadni – ha elérek odáig, Ti pedig kitartotok addig.
Tehát a tette, amivel elrúgta a pöttyöst: max. langyosnak titulálhatom a tartós fehér löttyöt. Legalább felgőzölte volna, vagy fél perc a mikróban, ha már forrót akar a paraszt… ööö a kedves vendég. S mindezt 340 Ft-ért. Köszi.
Hozzáteszem ekkorra már konstatáltam, hogy egy picsányi színpadra hívtak meg 5 tagú bandát, gyakorlatilag kétséges volt, hogy a dobos ki tudja-e préselni magát a hangszerei közül, annak ellenére, hogy Norbi nem egy bálna alkat.
Többször láttam esélyesnek azt is, hogy Sziszi dalolás közben egyszerűen mellélép a színpadnak és rajongói karjaiba hull – aminek ők biztosan örültek volna, s mi is, ha sérülésmentesen történik meg mindez. Kiscsávó valahogy azért megoldotta, bár számomra rejtély, hogyan lehet ezt a fajta mozgást egy zsebkendőnyi területen kivitelezni. Megoldotta, hisz tehetség.
A helyszűkét tetézte, hogy számomra igen gyérnek tűnt az elektromos hálózat kiépítése. Nem vagyok expert, zenész sem, de egész könnyedén láttam a rémeket, hogy vajon a nem olcsó hangcuccok mennyire fogják szeretni az elosztó-hosszabbító végtelen laokoon jellegű struktúráját.
A hangzásért felelős srác szakmai felkészültségét nem vagyok hivatott megítélni, kedves és segítőkész, s leginkább mindent jobban tudó, srác, aki valamiért csövesnek öltözött. Később láttam, ahogy az üres poharakat gyűjtögeti – talán alul kottázták a személyzetet a vendégszámhoz képest – de az volt az igazán megható, amikor egy elhagyott félig teli sörös korsót körbekínált, hátha szomjas valaki. Aranyos, de legalább emberbarát.
S most néhány jó szó:
A koncert igen hangulatos volt, bár frontemberünk elkésett, ez nem szép, főleg mivel az asztaltársaságom beszélgetéséből kiderült volt aki nem a szomszédból ugrott át – Baja és Százhalombatta nem épp öt percre van. ÚÚ tényleg jó szavak!
Na de amiért elkezdtem firkálni: a srácokat már harmadik alkalommal hallottam, most a Nő és Zoltán-nap jegyében telt. Volt 2 meghívott névnapos vendég, amivel igen megnövekedett a Nagy nevek négyzetméterenkénti aránya.
Bevallom annak idején, első hallatra nem éreztem semmi extrát. Jók és kész. Talán közrejátszik benne, hogy annyira nem vagyok Jovi fan. Mostanra viszont kifejezetten vártam, hogy halljam őket, s ez volt az a koncert, amit, ha először hallok tuti csápolni kezdek, ha megfelelő a töltés.
Mindig meglep, amikor avatatlan fül számára is fals, nyikorgást produkáló emberek állnak ki a deszkákra és marha büszkék magukra. Mivel van összehasonlítási alapom igazán értékelni tudtam, hogy nem túl hangos a zene, nem túl sok a fény, nem gerjed a mikrofon és van kommunikáció a közönséggel. Meta is.
És fizikai is, midőn a szőke herceg az Always gitárszólója alatt nem lévén dolga táncba viszi egyik rajongójukat. Totál bugyinedvesítő effekt! Nem lesz fürdés egy hétig, igen! ez a marketing!
Mivel a fanklub tagjai korábban felkértek fotózásra, szinte biztos vagyok benne, hogy ezt a hullámot meg lehetne lovagolni. Fotózásos terveket szövögetek, kicsi pénzért, tagok számának növekedésével és ruházatuk csökkenésével arányosan fogom meghatározni az árat. Azonnal felvillannak a dollárjelek, mekkora biznyák!!
Ráadás hegyek, a hangulat a tetőfokon, fogyasztás tisztességes, én is legurítom csapolt Staropramen sörömet – ami egyébként pont jó volt! – s mivel megteszi hatását irány a mosdó. Az, hogy asztalokkal elbarikádozták az odavezető utat, nem túl szerencsés. Az, hogy férfi-női szakasz egyben – konkrétan balról piszoár, jobbról wc csésze, közte pedig: semmi. – überdurva. Abban csak reménykedhetsz, hogy a ráfordítós zár működik, mert az elfordulás nem erőssége, s az nem aranyozná be az estét, ha egy részeg fickó benyitna pisilés közben. Papír nincs, de ez ma Magyarországon alap, sajnos. A vizes? padló itt is, mint a színpad előtt jellemző, valszeg takarítani is a fenti pincér fog, erre utal az is, hogy miután a vendégek elszállingóztak, 5 perc alatt négyszer kérdezi meg, hányan vannak még lent? és káromkodva konstatálja, mekkora a csatatér. Értem én, hogy késő van, sok még a dolog, de bocs, hogy a srácok jó bulit csináltak és nem menekültek el az emberek 11-kor, s ha életében rendezett volna házibulit, tudná milyen pusztításra képes viszonylag csekély számú, ittas ember.
Mert bizony hajnalig húzták és igen, az emberek élvezték, alkoholizáltak is. Nem volt hamis, nem volt erőltetett, újra szembesültem vele, hogy ezek a srácok szeretik, amit csinálnak, és tudják is jól csinálni.
És nem azért teszik fel a kérdést, hogy van-e orvos a házban, mert valóban szükség van rá.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: