Az úgy volt, hogy szóba került nem rég a gránátos kocka, grenadine marsch vagy hívjuk akárhogy is, a lényeg az, hogy nem szeretem, mivel paprikás. Ám ez nem okozhat gondot egy akkora géniusznak, mint én.
Néhány nap motoszkálás és egy káposztasalátával később megalkottam az alábbi csodát, melyet most azzal a céllal adok közre – mondhatnónk teszek közkinccsé – hátha más is rendelkezik oly elvetemült ízléssel, mint csekélységem.
Nos tehát, az összetevők:
- fél kis fej káposzta (fehér volt, de lilával se lehet rossz, sőt a vizuális megjelenést igen csak fokozná, ezt ki fogom próbálni)
- 1 kis konzerv sűrített paradicsom (legközelebb 2 lesz)
- fél fej hagyma (olyannyira sírtam tőle, hogy a másik felét csak a szemem kifolyása árán tudtam volna felaprítani, így nem forszíroztam a dolgot)
- füstölt és fehér szalonna (egy – egy csík, ez most nagy segítség)
- krumpli (marha nagy krumplikat lehet itt a városban kapni, fogalmam sincs honnan vesznek ilyeneket, szerintem gyárban szalagon készülnek, mert földből kijönni ilyet én még nem láttam, egyébként jó vizes, rózsa krumpli, asszem tán Ella)
- fodros kocka tészta (éppen annyi, hogy a maradék lében pont megfőjön)
- só
- bors
- akármi, ami tetszik
Pontos mennyiségeket szándékosan nem írtam, egyrészt mert semmit nem mértem, csak sacc/kb rámoltam az edénybe, és az sem elhanyagolható szempont, hogy nem feltétlen szereti mindenki annyira a tetemes mennyiségű hagymát vagy paradicsomot – amiből ugye a sok is kevés.
Na szóval – egyre szabatosabban fogalmazom meg a kis mondandómat újabban –szalonnát kockákra, hagymát apróra és a kisült zsíron – jujjujjj – ezt ügyesen megdinszteljük. Piríthatjuk is, úgy is megfő, kinek hogy tetszik.
Erre a motyóra ráugrasztjuk a vékonyra vágott káposztát – amit rájöttem!!!! úgy lehet abszolválni, hogy a torzsára merőlegesen vágjuk. Ezt valószínűleg más már ezer éve tudja, az én buta ki fejembe viszont tegnap hasított bele a felismerés – és addig pirongatjuk, amíg összeesik, levet ereszt. Mivel annyit azért nem enged a kis rohadék, hogy ebben összerottyanjon az egész, ezért öntöttem alá vizet, kb. félig ért a kápinak. Persze, ha nem egy hetes, hűtőben érlelt lett volna az alapanyag lehet, hogy kevesebb víz is elég lett volna, de jelen esetben elég fonnyadtka volt már szegény.
Belehebridáltam még a sür.part. és addig főztem, amíg olyan sűrű nem lett, hogy esélyessé vált, oda fog kapni az alja. Na ekkor öntöttem át az egész cuccot egy lábasba az addig használt serpenyőből. Mert ugye ekkor már láttam megint nem fog elférni a kaja az edényben – jelzem, nem az első eset, hogy addig pakoltam a még ezt is, még azt is a kajába, amíg már nem tudtam megkeverni sem… vagy kavarni.
Tehát lábasba be, krumplit rá, vizet bele – itt el kell dönteni mennyire szeretnénk krumplis tésztát vagy inkább tésztás krumpli a cél, minél több a víz, annál több tészta fog benne megfőni – s addig főzzük, amíg a krumpli kész nem lesz, ezután jöhet a fodros kocka. A sok lében simán megfő, igaz nem lepi el, de a gőz és a megkeverés igen sokat segít azon, hogy a végén ne leves legyen a vacsora.
Amikor már al dente közeli a tészta elzárjuk, és fedő alatt hagyjuk, hogy tegye a dolgát – felszívja a kellő folyadékot.
Ha ügyesek vagyunk – és nyilván azok vagyunk – akkor olyan bitang jó lesz az eredmény, hogy garantált a túlevés. Másnaposan pedig még jobb!
Nem úgy, ahogy gondoljátok!! Addig összeérnek az ízek.
Úgyhogy hajrá!
Jaaa! Tettem bele szezámmagot is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: