Pedig most figyeltem!
Az, hogy a két darab, már a vásárlás pillanatában (péntek) is érett banán, hogyan maradt a spájzban nem olyan nagy titok.
Egyszerűen mással voltam elfoglalva. Az idehívott vendégekkel, a kajával, a sörrel, a zenével, meg a sörrel és a pálinkával, meg pezsgővel, meg asszem whiskey is volt, aztán a romok összetakarításával, a sörrel… így a banánkák várták jobb sorsukat a spájzban.
Kedden este akadtam rájuk.
Kicsit cefre szagot árasztottak, de ez ugye inkább előny, mint hátrány, bár a néhány napos ünnepeljünk meg engem! címszóval végzett ivászat után már nem kellet volna annyira csábítónak lennie. De az volt!
Nos, mivel a zavaró és feltartó tényezők már eltávolodtak a környezetemből simán megszállt az ihlet, süssek már egy sütit.
Viszonylag könnyedén rátaláltam egy elronthatatlannak tűnő pite tészta receptre, s szerda reggel frissen fitten ébredve nekiláttam a megvalósításnak.
Szigorúan odafigyeltem az alapanyagok kimérkélésre és a késes aprítóval való összeelegyítés után, a hűtőajtóban állva villant fel a fény – nyilván odabent, de a fejem felett is – : a hozzávalókban szereplő 15 dkg margarin az vajon hogyan is lett 25 dkg?
Mert annyi lett, hiába koncentráltam, a mérlegtől elfordulva a pulton heverő kocka Ramat bizony addig nyiszatoltam, amíg negyed kilót nem mutatott a kijelző. De hogy miért? Ezt bizony még csak az alkoholos befolyásoltságomra sem tudom fogni, bár lehet legközelebb inkább úgy kéne megpróbálni, hátha több sikerrel járok.
Az iszonytató mennyiségű (6) összetevő ezek szerint jócskán feladta a leckét.
Sebaj, próbáltam még némi lisztet tuszakolni a tésztába, ami persze már a formában volt, olyan isten meg nincs, hogy én azt kiszedjem! de azért belegyurmáztam annyit, hogy majdnemolyan lett, mint kéne.
A banánok állagáról csak annyit még, hogy az aprítóban simán a kés köré!!! tekertem őket anélkül, hogy akár csak megrepedtek volna, muslicák hess!
Ez legalább olyan lett, mint aminek lennie kell, barnás, ragacsos banánpempő, nyami.
Berongyoltam a spájzba vanília puding után kutatva, ami persze egy deka se volt, de találtam kb. 43 zacskó étcsoki ízűt. Ki éti ezt?
A két cuccból egy trutymákot kavartam, a tésztát elő sütöttem (patakokban bugyogott az oldalán a habzó margarin, éljen a koleszterin és a szívinfarktus), majd midőn barnulást véltem felfedezni a széleken, ráborítottam a ránézésre nem túl biztató, ám egész ígéretes illatot – még mindig cefre, csak csokis – árasztó masszát.
Pár perc alatt megszilárdult, én pedig örömmel konstatáltam, hogy lehet, hogy margarinmérgezésben fogok elpusztulni, de olyan jó illata van, mint, ha direkt így akartam volna.
Annyit azért valóban szándékosan változtattam, hogy a 25 dkg lisztből 5 dkg-t mandula lisztre cseréltem, ehhez ment
1 tojás
15 dkg margarin helyett 25 dkg
só
5 dkg cukor
1 tojás.
Az a vicc, hogy nem, csak, hogy jó lett, de bármilyen gyümölccsel az tud lenni. És ha nem fogy el azonnal az se baj, mert ennyi margarintól egy hét alatt se szárad meg.
Viszont törik, de a morzsát meg bele lehet keverni a romlás elől megmentett kakaóporral, cukorral és kávéból maradt tejszínnel meglocsolt sült barackba, amit a kenyérsütés utáni forró sütőbe dobunk, összeolvadás céljából.
Jól van, húzok a vérbe…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: