Sok galádságot elkövettem már életemben, de erre a mostanira még én is felhúznám a szemöldököm, ha nem saját kezem és töménytelen (szó szerint, a Jäger úgy néz ki a hűtőben fog kikelni) agyam által valósult volna meg.
Jelen esetben Limara jól bevált fehér kenyere esett áldozatomul.
Mivel összeszerelődött, megtisztult, majd megperselyeződött a sütőm, bőszen sütögetem a kenyereket.
Találtam egy egész használható bio boltot, ahol normális áron lehet tönköly lisztet kapni – ezt úgy kell érteni, hogy nem kapok azonnal infarktust az ár hallatán. Sajna házhozszállítás nincs, de szerencsére egy erős férfiember megvesztegethetőnek bizonyult (vagyis rendszeresen leveszi a sápot a sülevényekből). Kellett is, mert még az eladó srácnak is gúvadt a szeme amikor csekkoltuk a rendelést. Lehet, hogy Bp. Margit krt., de úgy tűnt nem alap 7 kg liszt, meg az apróság…
Kovász valahogy mindig lesz, köszönhetően a melegnek és a nem mindig megfelelő tárolásnak. Annyira nem omlok össze, ha véletlenül megalszik a tej, bár kezd gyanús lenni, szerintem az ellátóm direkt csinálja, annyira nem akar már kovásztalan kenyeret falatozni.
Ezen okok miatt jó ideje nincs öregtésztám, még a kenyérsütőben is kovászosak sültek, de most már nincs akadály, csapágyat olcsón tudunk szerezni, beindult a pékség, 30 fok ide vagy oda, kemény vagyok.
Nappal melóhelyen töltve az időt, bőven ráérek kitalálni mi legyen másmilyen a következő receptben, vagy miféle újdonsággal támadjam be az ízlelőbimbóinkat az este folyamán. Így született a halas-babos-padlizsános rétes, ami nem hogy nem borzasztó, hanem igen jó lett – első hallásra ezt nem feltétlen fogja mindenki elhinni.
A gyorsaság érdekében leginkább konzervekkel operáltam, meg pont nem volt a harmadikon tenger se, viszont a makréla és a paszuly befőtt maradék paradicsomos levét spúr módon elpakoltam. Még nm tudtam mi végre, de jó lesz az még valamire.
S aztán egy csodás, kissé fülledt reggel, midőn konstatáltam kenyérsütős nap lesz a mai, a sok eszemmel rájöttem – hónapok után csak persze – , hogy tán nem ártana a kovászt korábban kivenni a hűtőből, mint közvetlen a dagasztás előtt, reggel egy magas falú, keverőtálba állítottam a vödröt, amiben tenyészik.
Akinek nem futott még ki, szét, szerte, akár a hűtőpolcról le a kovásza, az furának tarthatja, hogy pont egy fedeles, műanyagdarabban tartom, de ha lehetne még le is lakatoltam volna, mert ugye a meleg meg a vad kovász az csodákra képes.
A kenyérbe szükséges folyadékot simán helyettesítettem a fenti, nyomokban babszemeket és halcafatokat tartalmazó mixtúrával.
A többi hozzávaló a receptnek megfelelő, vagyis a zsiradékot kolbászos cuccra cseréltem, ez most nagy sláger. Nevetünk is rajta milyen update módon kajálunk, nem spórolunk a fehérjével.
Eddig jutottam. Ezt viszont olyan bánatosan gyérnek érzem, hogy itt abba is hagyom. Aki csinált már ilyet, úgyis tudja, miről regélek, aki meg nem az ettől biztosan nem lesz okosabb. Jelen agyi tevékenységemet valószínűleg egy félszemű, repedtházú csiga is sikerrel kenterbe verné. Éljen a kreatív munka. Jöjjenek a képek, én meg mennék már…haza…sütni…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: