A nap kissé könnyebben indult, mint szokott, itt már gyanút is foghattam volna, de nem, én balga egyszerűen csak elfogadtam a tényt: szombat van és meló ide vagy oda, mégiscsak könnyen túl leszünk ezen is.
Aha, NEM.
Az első néhány óra a hosszú hétvége előtti lagymatag forgalmat hozta, aztán 11 körül megindul a szokásos “akurvaéletbemindjártbezárnakkellmég20dbcsavar” általam oly nagyon kedvelt megszállásba csapott át.
Amikor megszűnt a roham, befejeztük a kötelező köröket olyan problémára derült fény, ami igencsak árnyékként vetült, az egyébként egész jól induló szombatkámra. Folyománya pedig az lett, hogy a délig tartó munkaidőt 13:00-kor sikerült a “van még valami, amit meg kell beszélnünk??? mert lépnék” mondattal lezárnom.
Hazaérvén szembesültem a ténnyel miszerint pici gyomrom szokásához híven nem felejtette el, hogy éhes vagyok, inkább olyan hangokat hallatott, mintha az egész medvefalka egyszerre ébredt volna fel téli álmából odabent.
Gyors reggeli/ebéd után folytattam a Jodi Pincoult: A nővérem húga című könyv olvasását, amibe – annak ellenére, hogy igen jó könyv, ajánlom mindenkinek és itt ragadnám meg az alkal… a billentyűzetet, hogy megköszönjem Timi barátnémnak, amiért kölcsön adta – persze sikerült megint belealudnom. Hiába no, egy édes hármas a vezérekkel nagyon lestrapált, még ha csak 3/4 óra is volt.
.. és ismét sikerült 1 azaz egy egész órát aludnom, juhú. Némi hiány érzettel tértem magamhoz, ami bámulatos módon (hiába no, időzíteni tudni kell) néhány percen belül sms formájában pótlódott.
Befejeztem a könyvet, nem lövöm le a poént, ami csak az olyan sötét, lelketlen, morbid nyomorultak számára poén, mint én.
http://moly.hu/konyvek/jodi-picoult-a-noverem-huga
Mivel az idő már megint csak telik, kertes házban lakó vidéki lévén, kirongyoltam locsolni, marha lelkesen, hiszen egy új, csittifitti locsolót szereztem és lelki vagy akármilyen szemeim előtt már láttam, ahogy a szamócáimról szépen sorban lemosódik a sár, és idvezült mosollyal az arcomon nyugtázom, hogy mekkora mágus vagyok, ezt is kitaláltam. Szinte így lett… a szinte a nem megfelelő víznyomásban mutatkozott meg, ami alapjában véve még nem lett volna akkora tragédia.
Az viszont, hogy régi szakaszos locsolóm visszahelyezés után, mindenféle állítgatás nélkül össze-vissza és leginkább egy irányba!! locsolt, az olyan szinten húzott fel (kell nekem itt disztingválni, mint az állat???) szal olyan szinten baszott fel agyilag, hogy egészen kicsi kellett a felrobbanásomhoz. Sokak nagy sajnálatára nem tettem, ámde addig szórakoztam vele, amíg beállítottam többé-kevésbé rendesen, szomszédjaim nagy örömére enyhén vizes pólós mellszépségversenyt tartva.
Végül is már megint nem történt semmi 🙂
Azért férleértés ne essék, nem fogok minden nap írni, most épp van kedvem és időm is, még… aztán lesz ez még így se.
most pedig Francia mákos krémest fogok gyártani élvezkedési célzattal
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: